Létrehozva: 2022.10.01.

Hatalmas lyuk keletkezett a Napban, erre kell felkészülnünk

Több napon keresztül is érezni lehet majd annak a geomágneses viharnak a hatását, ami a Napból közelít felénk.

Szerző Ripost

Az amerikai időjárás-előrejelző központ riasztást adott ki egy kettős napkitörés miatt. A tudósok egy jelentős veszélyre figyelmeztetnek: a Földet egy, a Napból érkező geomágneses vihar éri el.

napkitörés, nap
Fotó: Pixabay

A Nap légkörében a kitörés során egy hatalmas lyuk keletkezett. Ez lehetővé tette, hogy a töltött részecskék nagy erővel távozzanak a naprendszerünkbe, azon keresztül pedig hozzánk. Bár az ilyen napkitörések nem ritkák, de az igen, hogy mellé még erős napszél is párosul.

Az a Földre nézve is érezhető hatást fog kiváltani, ami akár több napig is eltarthat. A vihar miatt a nagyfrekvenciás rádiójelek elveszhetnek, valamint a műholdak működése is problémába ütközhet. Sőt az USA egyes részein, például New Yorkban, Washingtonban és Wisconsinban északi fényhez hasonló jelenségeket is okozhat.

A tudósok jelenleg nem értik teljesen ezt a furcsa jelenséget, de néhány ember nagy magasságban vagy repülőgépen ülve ki lehet téve a naprészecskék okozta erős sugárzás kockázatának. Az emberi szervezetre gyakorolt hatását pedig még nem vizsgálták kellőképpen – írja a Daily Star.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra