Létrehozva: 2022.10.03.
Módosítva: 2022.10.03.

Nem teljesülhet a Sztárban sztár leszek! versenyzőjének álma

Kökény Dani mindenkit meghatott a történetével és a hangjával is, de az élő műsorba nem került be.

Kökény Dániel végül nem jutott be az élő műsorba, ám így is hálás a Sztárban sztár leszek! című műsornak, ahol megmutatta tehetségét és megosztotta történetét.

Fotó: TV2

Dani édesanyja születése után lemondott róla, egyiptomi származású apját nem is ismerte, anyagilag nehéz körülmények között nőtt fel. Bár a srác még csak gimnazista, de már határozottan tudja, énekes-zeneszerző szeretne lenni és ami talán fontosabb, szeretne segíteni nagyszüleinek, akik a születése után befogadták és felnevelték.

Nos, vasárnap este egyértelművé vált, hogy nem láthatjuk majd az élő műsorban a fiút, aki megkeresésünkre elárulta, mit érzett az eredményhirdetés után. 

„Hatalmas dolog volt számomra, hogy egyáltalán szerepelhettem a televízióban. Persze csalódott voltam, amikor a mesterem elmondta, hogy nem tud tovább vinni magával, de azt is mondták, hogy tehetséges vagyok és ha jövőre visszatérek, talán nagyobb esélyem lesz. Azt nem tudom, hogy megpróbálom-e újra, de az biztos, hogy az éneklést és a zeneszerzést nem hagyom abba. Az előválogató óta több helyről kaptam visszajelzést, amiben bátorítanak” – mondta a fiatal énekes, aki kijelentette, ha szembejön vele a lehetőség, azonnal megragadja majd.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter