Nem veszett el Komár László hagyatéka: ők őrzik, míg az énekes lánya nagykorú nem lesz

Forrás: MTI/Soós Lajos -
Komár László üzenet hagyaték Komár Karolina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Korábban kérdéses volt, hogy Komár László lánya megkapja-e apja hagyatékát, azonban most már biztos: el fogják juttatni valahogy a lánynak az apja üzenetét.

10 éve már, hogy Komár László nincs köztünk. A legendás énekes 67 éves korában, 2012-ben hunyt el, maga után hagyva 8 éves kislányát, Karolinát. Komár három darab, egyenként 80 perces magnókazettát hagyott a kislányra. A kikötése az volt, hogy a gyermek akkor kaphatja meg ezeket, ha betöltötte a 18 éves kort. Karolina 2022. október 15-én lesz nagykorú.

Komár László Forrás: MTI/Soós Lajos

Az énekes régi barátját, Stark Ferencet bízta meg azzal, hogy adja át a kazettákat Karolinának, ha eljön az idő, azonban az élet közbeszólt: Stark Ferenc néhány hónappal ezelőtt elhunyt, így kérdésessé vált, mi lesz a kazetták sorsa.

A Bors újságírója megtalála Stark egyik fiát, aki bár nem akart interjút adni, de azt elmondta, hogy teljesíteni fogják a végakaratot. Testvérével együtt őrzik a hagyatékot egészen addig, amíg el nem jön az idő, hogy átadják Karolinának, aki két hét múlva tölti 18. életévét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.