RETRO RÁDIÓ

Egy szánalmas pr-akcióra előkerült a milliárdos közművezér - Videó!





Két napja sztrájkoltak a kukások, mire végre előkerült Mártha Imre, a milliárdos közművezér, de abban sem volt köszönet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.05.
gyurcsány-fióka

Szemét árasztja el Budapestet, mióta kedd reggel nem vették fel a telephelyen a munkát a kukások, akik a munkakörülményeik és a megalázóan kevés fizetésük miatt tüntetnek.

Ők azok, akik minden áldott hajnalban felkelnek és kemény fizikai munkával megszabadítják a főváros lakosságát a háztartási szeméttől, emellett a lomtalanítás is rájuk hárul. Túlórával együtt 200-250 ezer forintot keresnek, fizetésükből nehezen tartják el családjukat és főnökeik pökhendiségéből is elegük van. Tringer Ágoston, a BKM kommunikációs igazgatója azt találta nyilatkozni, hogy a BKM FKF Hulladékgazdálkodási Divíziójánál jó kukásnak lenni, hiszen „Budapesten egy kukás a teljesítménytől függően akár 500 ezer forintos bruttó fizetést is hazavihet havonta„. Ez az utolsó csepp volt a pohárban, a dolgozók most a korábbi meg nem hallgatott kéréseiket is számonkérték a BKM vezetőitől. Az egyik tüntető munkás a Ripostnak azt mondta: Ez nem mehet így tovább. Várjuk az igazgatót, hogy nyilatkozzon...

Az is a bögyükben van, hogy a fővárosi közművezért szemmel láthatóan jobban érdekli a luxusingatlanja Floridában, a luxuskocsija és az, melyik luxusszállodában nyaraljon legközelebb, mint a fővárosi közműcégek és azok dolgozói. Mártha Imre, a jólétben fürösztött Gyurcsány-fióka rendszeresen posztol arról, milyen fényűző életet él.

Hát őt várták a melósok két napon át, de abban, hogy megérkezett, nem volt köszönet. Eszében sem volt tárgyalni a kukásokkal, még csak ígérni sem sokat ígért, viszont valószínűleg úgy gondolta, nagyszerű PR-fogás kukásautóval begördülni a telepre. Csakhogy ami neki szórakoztató újdonság, az a kukásoknak mindennapi kemény munka.ű

De legalább jó hírrel érkezett volna! Azonban mindössze arra tellett tőle, hogy ugyanazt mondja el a dolgozóknak, amit már hallottak a közműholdingmás vezetőitől: megérti az elkeseredést, hiába volt 15 százalékos béremelés, azt az infláció „megette”. Közölte, hogy újabb fizetési ajánlatot tesznek, de az „szerény” lesz a munkavállalók igényeihez képest. Addig is azt kérte, hogy álljanak munkába a kukások, és utána tárgyaljanak.

Azzal részéről el is volt intézve a dolog. Amíg mindezt elmondta, egy kétmilliós Breitling karórát viselt a csuklóján. Aztán beült egy luxuskocsiba és elmenekült a kérdések elől. A kukásautó, ami a dolgozóinak mindennapi munkaeszköz, neki csak egy díszlet volt. Megjelenése pedig szánalmas PR-akció, semmi más - írja a Ripost.





Ezeket olvastad már?
Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás