Létrehozva: 2022.12.07.

A Gáspár család feje felszólította a gazdag romákat - Videó

Idősebb Gáspár Győző csak ritkán, vagy inkább soha nem szólal meg, de az ünnepek okán most kivételt tett.

Hétfőn egy teljes napot töltöttünk el Gáspár Zsoltival és idősebb Gáspár Győzővel, akiket elkísértünk a szokásos év végi adományozó kőrútjukra. A családfő saját bevallása szerint 35 éve, még feleségével közösen kezdett jótékonykodni, és azt szeretné, ha a Gáspár családban generációról generációra tovább tudná adni az adakozás szeretetét. Zsolti tőle vette át a stafétát és már azt is tudja, melyik unokája lesz a következő a sorban. 

Gáspár Győző
Fotó: Ripost

"Az Isten megadta, hogy jómódúak lettünk és mi még a feleségemmel együtt, a szegénységben megfogadtuk, hogy ha megtehetjük, segítünk. Én egyébként Csepregi Évának köszönhetem, hogy megnyílt előttem az adakozás lehetősége sok évvel ezelőtt. Elvitt engem egy alapítványi eseményre a Duna Palotába, ahol fogyatékos gyermekekkel találkoztam."

 Akkor és ott megváltozott az egész életem, amiért ma is hálás vagyok neki

- mondta idősebb Gáspár Győző, aki jövőre szeretne visszavonulni a munkától. 

Fotó: Ripost / Markovics Gábor

"Jövőre ünneplem a hetvenedik születésnapomat, nyugdíjas vagyok. Átadtam Zsolti fiamnak az adományozási feladatokat. Ő utána pedig majd a fia, Nikolasz folytatja majd a hagyományt" - tette hozzá Zsolti és Győzike édesapja, aki ezen a ponton egyfajta felhívást intézett a hozzá hasonlóan gazdag roma emberekhez. "Megmondom őszintén, sok bajom volt már ebből, de kimondom ahogy van. Én nem szeretem a gazdag embereket, mert ők nem adnak semmit. Itt vagyunk mi példának azok előtt a cigányok előtt, akiknek majd leszakad a kezük, annyi arany van rajtuk. Ők ilyenkor, amikor segíteni kéne, merre vannak?"

Mi nem vagyunk cigány vezetők, de igyekszünk jó példával elől járni, szóval lehet minket követni!

- jelentette ki idősebb Gáspár Győző

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”