Létrehozva: 2023.02.04.

Megszólalt a szakember Tápai Szabina és Kucsera válásáról

A szakértő szerint nem működött Tápai stratégiája.

Alaposan megbolygatta a sztárvilágot és a közvéleményt Tápai Szabina és Kucsera Gábor válása, az egykori álompár tíz év és három közös gyermek (Beni, Milla és Bella) után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Szabina úgy fogalmazott, hogy volt megcsalás is a történetben, és bár a részleteket nem árulta el, sokan arról suttognak, hogy Kucsi szeretőt tartott a házassága alatt.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor
A gyerekek sem tudták megmenteni Kucseráék házasságát Fotó: Bors

Azt pedig maga Kucsera vallotta be egy műsorban Várkonyi Andreának: már egész korán, első gyermekük születése után eljutottak a válásig, de akkor sikerült újra összekovácsolódniuk. Majd később, az Édes élet forgatása után is közel jártak a szakításhoz. Szabina akkor azt mondta: olyan harsányságot hozott ki belőle a műsor, amit férje nem bírt elviselni. A legtöbb problémát azonban állítólag a kajakos kicsapongó élete okozta.

 

A barát szerint a gyerekekkel akarta megmenteni a házasságát

 

Szabina fia, Beni születése után még két lánnyal ajándékozta meg férjét, a legkisebb lányuk, Bella 2021 nyarán született. Sokan úgy vélekednek, az egykori kézis azért vállalt újabb és újabb gyereket, hogy megpróbálja összetartani a széthullóban lévő családot és megmentse a házasságát. Ez a stratégia egyébként sok nőre jellemző, még akkor is, ha nem is tudatos.

Egy barát így fogalmazott Szabináék esetéről:

"Gábor imádja a gyermekeit, imád apa lenni és nagyon jó édesapa – folytatta. – Egy darabig küzdött a házasságukért, hiába érezte, hogy a kapcsolatuk már sose lesz ugyanolyan, mint az elején, a kisfia és lánya miatt menteni akarta a házasságot, pedig tulajdonképpen már három éve nincsenek együtt. A harmadik gyermeket is először ő akarta, majd Szabina élte bele magát, hogy még egy baba örökre összeköti őket… Mert Kucsi többször kijelentette, hogy sose hagyná el a gyermekeit."

 

A szakember szerint nem működik a stratégia

 

A Ripost megkereste dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológust, aki elmondta, ez a megoldás sajnos hosszú távon egyáltalán nem működik.

"Általánosságban véve elmondhatom, hogy egy nő sokszor bele tud ragadni egy rossz házasságba, és már nem is látja racionálisan, hogy mekkora a baj. Nem képes megragadni a valós problémát, viszont mindenáron kiutat akar találni. Ez gyakran szélsőséges megnyilvánulásokat eredményezhet, ilyen például egy újabb és újabb baba vállalása. Ezzel akarja beteljesíteni azt a vágyát, hogy bár minden olyan lenne, mint régen, amikor még minden idilli volt. Közben persze fél, retteg, hogy a férfi elhagyja. Ez sokszor nem is tudatos döntés, inkább ösztönös cselekedet, de hosszú távon nem jó stratégia. Előfordulhat, hogy egy rövid ideig újra tudnak egymáshoz kapcsolódni a szülők egy baba érkezése után, de ha a párkapcsolat alapproblémáját nem oldják meg a felek, akkor sajnos hosszú távon újra és újra felbukkannak a gondok" – magyarázta a Ripost-nak dr. Makai Gábor.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

ripost.hu

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”