Létrehozva: 2023.02.08.

Egyetlen hibát követett el a mosolygós tinilány, akár ki is végezhetik érte

A 19 éves lány azt állítja: csak édesanyján szeretett volna segíteni. Most azonban nagyon is elképzelhető, hogy agyonlövik.

Hatalmas zűrbe keveredett egy mindössze 19 éves, mosolygós lány, miután 3 kilogramm kokaint találtak a táskájában, amikor Baliba érkezett. Az indonéz drogtörvények ugyanis rendkívül szigorúak, így a Brazíliából érkező Manuela Vitoria de Araujo Fariasra akár golyó általi kivégzés is várhat, ha bűnösnek találják kábítószercsempészet vádjában. A helyzete pedig jelenleg nem túl jó.

Manuela Vitoria de Araujo Farias, YouTube
A fiatal lány állítja: tőrbe csalták  Fotó: YouTube

Manuela állítja: nem drogcsempész, csak elkövetett egy hatalmas hibát, és hagyta magát tőrbe csalni. Elmondása szerint azért érkezett Indonéziába, mert úgy hallotta, itt vannak olyan templomok, ahol lehet a betegek gyógyulásáért imádkozni. Az édesanyja három hónapja sztrókot kapott, miatta vállalta be az utat. Az esetről eredetileg beszámoló Bali Times egyébként megjegyzi: igencsak érdekes, hogy a drogot sem a brazil reptéren, az indulásnál, sem Katarban, az átszállás során nem vették észre a helyi hatóságok – írja a Daily Star.

A tinit egyébként még decemberben tartóztatták le, de csak február elején beszélhetett először a családjával.

HŰHA

"Ebbe emberek fognak belehalni!" Szabó Győző és Dietz Guszti is kiakadt a drogtörvénytől

Brit Columbiában „legalizálták” a keménydrogokat.

HŰHA

"Ebbe emberek fognak belehalni!" Szabó Győző és Dietz Guszti is kiakadt a drogtörvénytől

Brit Columbiában „legalizálták” a keménydrogokat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat