Létrehozva: 2023.03.23.

Alekosz elárulta, hogy ki fogja megnyerni az Ázsia Expresszt

Nagy Alekosz és újdonsült barátnője, Varsányi Réka is részt vesz a TV2 népszerű Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című kaland/valóságshow-jában. A botrányhős már a bemutatkozó videójában elmondja, hogy egyetlen céljuk van, megnyerni a versenyt.

A napokban rántották le a leplet, kiderült, hogy kik szállnak versenybe a legújabb reality-ben, kik küzdhetnek meg a fődíjért, a 10 millió forintért. A versenyzők között feltűnt Nagy Alekosz és új barátnője, Varsányi Réka

Fotó: TV2

Már a bemutatkozó videójukban érződött, Rékának minden türelmére és energiájára szüksége lesz, hogy kielégítse a botrányhős vágyait, hiszen mint korábban nyilatkozta, egyetlen feladata, hogy az ő testét minden este masszírozza, vakarássza.

„Hol szeretők vagyunk, hol barátok, és ezt az én szuverén hangulatom dönti el és határozza meg, hogy mikor, melyik szerepben óhajtok lenni” – mondta határozott meggyőződéssel Alekosz, majd azt is szóvá tette, hogy nehezíti majd a haladást párja lábmérete, mivel az, nő létére hatalmas, 39-es, így hamar elfárad, pihennie kell majd, míg kisebb lábbal gyorsabban lehet lépkedni. Azt is elárulta, hogy amikor átmegy hozzá a lakására, mondjuk egy hétre, akkor gyakran nem fürdik, ami természetes számára, ellenben Réka mindig megadja a módját és kicsinosítja magát. Reméljük, az igénytelenség itt előnyt jelent majd számukra a megmérettetések során. 

Műsorbeli terveikről elárulta, hogy meg szeretné majd tanítani az ottaniakat magyarul, legalábbis pár szót, mondatot. 

„Ez egy verseny, és egy versenyben általában győzni kell, a másikat legyőzni kell, ezért a mi stratégiánk támadó lesz. Minden tekintetben támadó. Kompromisszum, megalkuvás nem lesz!” – tette hozzá az egykori valóságshow szereplő, aki – bár még el sem kezdődött a játék – már félúton, a reptéren botrányosan viselkedett.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt