Létrehozva: 2023.04.01.

Kényszerleszállás Budapesten: rendőrök rohamozták meg a fapados járatot

Magyar rendőrök rohamoztak meg egy EasyJet gépet, miután az kényszerleszállást hajtott végre Budapesten.

Szerző P. E.

Magyar rendőrök rohamoztak meg egy EasyJet gépet a budapesti nemzetközi repülőtéren, mert agresszíven viselkedett egy brit utas a fedélzeten. A The Star című brit hírportál szerint az utasok két órát töltöttek a földön Budapesten, miután a gépük kényszerleszállást hajtott végre.

 

David Hector, aki családjával együtt a fedélzeten tartózkodott, a lapnak elmondta, hogy a hangoskodó férfi túl sokat ivott, és agresszívvá vált a légiutas-kísérőkkel szemben.

A járat Manchesterben szállt fel, az úti célja pedig Antalya volt, de nem tudta elérni a tengerparti várost, a gépet át kellett irányítani Budapestre. A rendőrség felment a gépre, hogy leszedjék az agresszív utast, a többiek pedig éljeneztek, hogy végre megszabadulnak tőle. Végül két órás késéssel, de folytathatták az utat.

„Az EasyJet megerősíti, hogy március 27-én a Manchesterből Antalyába tartó EZY2139-es járat Budapesten kényszerleszállást hajtott végre egy rendbontóan viselkedő utas miatt. Az EasyJet légiutas-kísérő személyzetét arra képezték ki, hogy minden helyzetet felmérjen és értékeljen, valamint gyorsan és megfelelően cselekedjen annak érdekében, hogy a járat és a többi utas biztonsága semmilyen körülmények között ne kerüljön veszélybe. Bár az ilyen incidensek ritkák, nagyon komolyan vesszük őket, és nem tűrjük a bántalmazó vagy fenyegető viselkedést a fedélzeten. Az utasok és a személyzet jóléte a légitársaság prioritása” – olvasható a cég közleményében.

(via)

 

Szerző P. E.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár