Létrehozva: 2023.06.10.

Lehetetlen logikai kvíz, tíz emberből 9 nem tudja a választ mindhárom kérdésre

A többségnek nem sikerül mindhárom feladványt megfejteni. Vajon neked igen? Most kiderül!

Szerző

Most megmutathatod, mennyire vagy otthon a logikai feladványok világában. Kvízünkben mindössze három kérdése kell válaszolnod – azonban vigyázz, sokakon kifogtak már ezek a tesztek!

1. Színes kérdés

Egy férfi házikót épít. A ház mind a négy fala dél felé néz, az épület mellett pedig egy medve sétál el. Milyen színű a medve?

2. Bajban a napokkal

Mindez még a vadnyugati időkben történt: egy férfi lóháton érkezett a városba, majd lóháton is távozott. Három napot maradt a városban, ezalatt megszállt a helyi szalonban. Pénteken érkezett. Pénteken távozott. Hogy lehetséges ez?

3. Jégkrém-gondok

A jégkrémárusnál összesen kétféle finomságot kapni. A kisebb 100 forintba, a nagyobb 500 forintba kerül. Anna rendel először. Letesz ötszáz forintot, a jégkrémárus pedig ad neki egy nagy jégkrémet. Ezután Csilla rendel. Letesz ötszáz forintot, a jégkrémárus pedig megkérdezi tőle, hogy kicsit vagy nagyot kér-e. Honnan tudta az árus Anna esetében, hogy mit kér, és Csilla esetében nem? Nem, Anna nem törzsvásárló, bár ha arra gondoltál, jár egy fél pont! ;)

A megoldásokat lejjebb görgetve találod!

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

A megoldások:

1. Fehér. A Földön egyetlen pont van, ahol egy házikó mind a négy oldala dél felé nézhet, ez az Északi-sark. Az Északi-sarkvidéken pedig jegesmedvék élnek.

2. Péntek volt a ló neve, amin érkezett, és amin távozott is. 

3. Anna öt darab százforintost tett le, azaz egyértelműen a nagyot kérte. Csilla egy darab ötszázast, így nála nem lehet tudni, hogy nagy jégkrémet kér, vagy kicsit és a visszajárót.

TESZT

Lehetetlen kvíz: a többség nem tudja, melyik település valós, és melyik kitalált

10 emberből bizony 9 elbukik ezen a feladaton.

TESZT

Lehetetlen kvíz: a többség nem tudja, melyik település valós, és melyik kitalált

10 emberből bizony 9 elbukik ezen a feladaton.

 

Szerző

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!