Közép-Európa fő devizái már eddig is megszenvedték a közeli Ukrajnában folyó háború hatásait, és a feketelevesből repeta követhezhet, ha az euróövezet recesszióba süllyed – írta a Bloomberg hírügynökség.

Az elemzés nem jó előjel a hétfői nyitás előtt a forint – és régiós társai – számára, hiszen a pénzügyi piacok szereplőinek kedvelt olvasnivalója a pénzügyi adatokkal és kereskedési rendszerekkel is szolgáló Bloomberg. 

euro
Fotó: Shutterstock

Annál is inkább, mert pénteken beszakadt a dollár ellenében az euró árfolyama. Ahogy a Világgazdaság is gyakran felhívta erre a figyelmet devizaanyagaiban, a Bloomberg is megjegyzi, hogy a közép-európai devizák általában követik az euró dollár elleni mozgását, ebben rejlik egyebek közt az oka, hogy idén nyomás alá kerültek, amint maga az euró is.

A dollár ellenében a régió három fő devizája szorosan követi az euró mozgását: a korreláció 0,8. Akkor lenne százszázalékos az összefüggés, ha a korrelációs mutató értéke 1 lenne, de a 0,8 ehhez nagyon közel van.

Az összefüggés a szoros integrációt tükrözi az eurózónával, amely a régió exporttermékeinek 60 százalékát vásárolja meg. Ukrajna orosz inváziója óta ezek a devizák még a korábbiaknál is szorosabban követik az euró mozgását – írják a cikkben. A Bloomberg gyűjtötte adatok szerint a feltörekvő piaci devizák közt nincs olyan, amelyikkel kapcsolatban pesszimistábbak volnának a kereskedők, mint a cseh koronával, a forinttal és a zlotyval kapcsolatban, kivéve a rubelt és a török lírát.

Óvatosak és negatívak vagyunk a kelet-európai devizákat tekintve

– mondta Paul Greer, a Fidelity International londoni pénzpiaci menedzsere, aki szerint a zloty és a korona tovább gyengül a dollár ellen. A régió

a legsérülékenyebb tömb a feltörekvő piacok között a devizák terén

– tette hozzá.

A pesszimizmus oka: a Nemzetközi Valutaalap már júliusban figyelmeztetett, hogy a világgazdaság  a szélére érhetett, az euróövezet kilátásai pedig különösen rosszak, miközben az már rekordot döntött, és egyre valószínűbb, hogy Oroszország elzárja az energiacsapokat a térség számára.

A Goldman Sachs stratégái szerint a kelet-európai devizák fognak a legnagyobbat zuhanni a feltörekvő piacok közül, ha az euró tartósan a paritás – az 1:1 árfolyam alá gyengül a dollár ellenében – írta a Bloomberg.

az euró-dollár árfolyam