Döntöttek az olajnagyhatalmak (OPEC): júliustól Szaúd-Arábia napi egymillió hordóval fogja vissza az aktivitását. Az őszi kétmillió és az áprilisi 1,6 millió hordós vágásokkal együtt csaknem öt százalékkal szűkül a globális kínálat – hívta fel a figyelmet a fejleményekre a közösségi oldalán Hortay Olivér, akinek a bejegyzését a Magyar Nemzet szemlézte. A Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője szerint a nyugati média félremagyarázza az OPEC új megállapodását.

Az olajkartell összezárt Oroszország mögött.
Fotó: AFP

A többi között azt írták, hogy az olajnagyhatalmak – leginkább Szaúd-Arábia – kétségbe vannak esve. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése alapján a szaúdiaknak stabilan nyolcvan dollár fölötti hordónkénti árra lenne szükségük a költségvetésük fenntartásához. A szaúdi energiaügyi minisztert frusztrálja, hogy a korábbi döntésekkel ezt nem sikerült elérni, ezért további észszerűtlen, érzelemvezérelt vágásokat szorgalmaz.

Az állítások között szerepel az is, hogy növekednek a feszültségek az OPEC-en belül, valamint a kartell és Oroszország között. Egyes OPEC-tagok a kapacitáskorlátaik miatt nem tudják kihasználni a rájuk osztott kvótákat, mások viszont a jelenleginél többet is termelnének, tehát az országok elégedetlenek a belső allokációval. Míg Szaúd-Arábia a kínálat szűkítésével csökkentené az árakat, Oroszország nem hajlandó visszafogni az exportját, mert a háború finanszírozásához szüksége van a bevételeire.

Azt is sugallják, hogy az elmúlt hónapok árkorrekciója miatt Amerika már megengedőbb a szűkülő kínálattal kapcsolatban. A Fehér Ház megpróbálja helyrehozni a kapcsolatát Szaúd-Arábiával, így nem bánja a kitermelés további csökkentését. Az Egyesült Államok egyébként is növelni kívánja saját kitermelési kapacitásait, és a magas árak ösztönzően hatnak az amerikai befektetők aktivitására.

 

A nyugati média megállapításai azonban ellentmondásosak és valótlanok – hangsúlyozta Hortay Olivér. Így például sok ország minden bizonnyal szívesen cserélne a „kétségbeesett” Szaúd-Arábia aktuális anyagi lehetőségeivel. 

 

A Saudi Aramco több mint egy éve a világ legértékesebb vállalata, amely rekordprofitot termel és rekordosztalékot fizet a szaúdi államnak.

Az üzletágvezető szerint nem úgy tűnik, hogy az OPEC megosztott lenne. Nem világos, hogy a lapok mire alapozzák a találkozó „feszült hangulatát”, amikor ezúttal az OPEC valamennyi nyugati médiacsoportot kitiltotta az üléséről. A kvóták belső elosztásán bármikor, különösebb következmények nélkül lehetne módosítani, hiszen a piaci szereplőket elsősorban a kitermelés összesített mennyisége és nem annak összetétele érdekli.

 

A döntésről szóló közlemény alapján Oroszország nem köteles csökkenteni a kitermelését, azaz a valóságban az OPEC összezárt az oroszok mögött. Ez épp a kartell kohézióját mutatja, és a Nyugat számára – geopolitikai szempontból – nem túl biztató fejlemény.

 

Amerika már egy éve elveszítette a kontrollt az OPEC fölött. Az OPEC az Egyesült Államok energiaembargója óta demonstratívan figyelmen kívül hagyja a Fehér Ház kéréseit és fenyegetéseit. Mióta tavaly nyáron Joe Biden személyesen végiglátogatta a nagy olajexportőröket és a kitermelés növelését kérte, az OPEC három csökkentésről döntött – emlékeztetett. 

Hortay Olivér jelezte azt is: a kínálat folyamatos szűkítésével a kartell – amellett, hogy biztosítja saját profitját – akadályozza a Nyugat válságkezelését, hiszen amíg drága az olaj, az inflációs nyomás nem szűnik meg, a jegybankok kénytelenek magas kamatot fenntartani, ami végső soron mélyíti a válságot.

Ráadásul geopolitikai szempontból a Nyugat számára kedvezőtlen, hogy Szaúd-Arábia a saját kvótái árán is Oroszország mellé állt. Naivitás azt gondolni, hogy egy kétségbeesett ország által vezetett, szétesőben lévő szövetség nyíltan szembefordulna az Egyesült Államokkal – tette hozzá a szakértő.

A teljes cikk itt olvasható:

https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2023/06/osszezartak-az-olajnagyhatalmak-oroszorszag-mogott

Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Alekszej Majsov)