Hétvége jön, de csúcsra pörögnek az uniós tárgyalások az olaj- és a gázársapkáról is. Közeleg az állam- és kormányfők december közepi csúcstalálkozója, az orosz olaj esetében pedig egy még közelebbi határidő jelent sürgetést. Ha most nem egyeznek meg az árkorlátjáról, hétfőn egy sokkal szigorúbb változat lép életbe: a teljes embargó a tengeri szállításokra.

Ez utóbbi verziót szerették volna elkerülni az európai nagyok, mivel az európai olajkínálat tartós csökkenéséhez is vezethet, és akár azt is okozhatja, hogy megfordul az árak csökkenése a borsos nyári csúcsokról. Nyári  bajorországi találkozójukon ötlötték ki helyette a fejlett országok G7 csoportjának vezetői, hogy az Ukrajnában háborúzó Moszkva jövedelmeinek megcsapolása megoldható úgy is, ha korlátozzák az orosz importolaj árát.

orosz olajhordó
Fotó: Shutterstock

Az európai gazdaságoknak fájdalmas szankciós politikát Magyarországtól eltérően nem elutasító országok túltették magukat a kételyeken, hogy a szállítási szolgáltatások korlátozására alapozott ársapka mechanizmus kijátszható. Abban azonban máig sem sikerült megegyezni, milyen szinten szabják meg az árkorlátot ahhoz, hogy az Moszkva, és nem az uniós tagok számára legyen valódi büntetés.

Pedig ha az utolsó pillanatban sem sikerül megegyezni az ársapka mechanizmusról, akkor december 5-től életbe lép a teljes szigor, az embargó. Ez csak a tengeri szállításokra vonatkozik. A vezetéken érkező orosz kőolajra szoruló országok, köztük a tengerrel nem rendelkező Magyarország, az embargó alól mentességet kapott, csakhogy az energia drágulásának romboló hatásai alól mi sem tudjuk kivonni magunkat, ha az intézkedések ehhez vezetnek.

Orbán Viktor: Magyarországnak nem kell tartania attól, hogy ellátási hiány lépne fel

A 2023-as év sikere az energiaárakon és a szankciókon múlik, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A kormányfő szerint Magyarországnak nem kell tartania attól, hogy ellátási hiány lépne fel, de ezzel együtt a tél nehéznek ígérkezik.

Brüsszel kezdetben 65–70 dolláros hordónkénti árplafont javasolt. Az ellenzők érvelése szerint ez azonban nem jelentene fájdalmat az oroszoknak, hiszen az általuk exportált Ural olaj ára – amely a jelenleg 87 dollár körül forgó Brentnél mintegy 20 dollárral olcsóbb – amúgy is ez alatt mozog mostanában, ráadásul az oroszok önköltsége csak 12–20 dollár hordónként.

A balti államok lengyelek vezette csoportja emiatt radikális csökkentést sürgetett, az önköltség közelébe, a szállításban érdekelt mediterrán államok azonban még ezt az árkorlátjavaslatot is túl alacsonynak tartották, egyéb esetben kompenzációt követeltek. 

Olajársapka: itt az újabb uniós tömegboksz, baltiak a mediterránok ellen

Egy hét múlva már életbe kellene lépniük az uniós intézkedéseknek, amelyekkel a tengeren szállított olaj árának korlátozásával mérnének csapást a háborúzó Oroszország jövedelmeire. Csakhogy még mindig mérföldekre van az egyezség az árról.

Ez volt az egy héttel ezelőtti patthelyzet, a Reuters jelentése szerint azonban csütörtökre elmozdulás történt. Diplomaták közlései és a hírügynökség által látott dokumentum szerint 60 dollárra vitték le a javasolt kezdő árkorlátot, és ugyanerről tud a Politico is. Ezenkívül beépítenének egy olyan mechanizmust, amely 5 százalékkal a alatt tartaná.  

Erről kellene megegyezni hétfő előtt. A hírügynökség által feltételes megegyezésként leírt előrelépésnek azonban van egy komoly szépséghibája. 

Az eddig sokkal nagyobb szigort követelő Lengyelország nem erősítette meg, hogy támogatja a mechanizmust

– idézett név nélkül a Reuters egy uniós diplomatát.

A Euronews szerint az uniós nagykövetek megegyezését már péntekre várják, és egy kelet-európai hivatalnok szerint „99 százalék esély van rá”, hogy a lengyelek is rábólintanak, „csak idő kérdése”.

Moszkva fütyül rá

Tehát még mindig nem dőlt el, olajársapka, vagy a jövő héttől teljes embargó következik, mindenesetre Alekszander Novak orosz miniszterelnök-helyettestől pénteken azt idézte az Interfax hírügynökség, hogy a javasolt ársapka nem érinti a termelést decemberben.

Russian MOSCOW, RUSSIA - OCTOBER 13: Russian Deputy Prime Minister Alexander Novak attends a session within the Russian Energy Week in Moscow, Russia on October 13, 2022. Sefa Karacan / Anadolu Agency
Fotó: Sefa Karacan / AFP

Szerinte az orosz olajra lesz kereslet, bár nagyon sok a bizonytalanság.  

Két napja, ugyancsak az Interfax jelentése szerint Novak ezt közölte újságírókkal a Moszkvában rendezett orosz–kínai energiaüzlet fórumon:

Meglehetősen keményvonalasok vagyunk, ahogy már többször is mondtam. Nem számít, mekkora az ársapka, még ha magas is, elvben elfogadhatatlan. Mi a piac szerint fogunk működni.

Ami a piacot illeti, a kőolajárakra hatalmas befolyást gyakorol a világtermelés egytizedét Oroszországot is magába foglaló OPEC+ csoport, 

amelynek képviselői vasárnap ülnek össze,

és a széles körű várakozások szerint korábbi terveiket megerősítve az olajtermelés napi kétmillió hordós csökkentéséről döntenek, hogy ne csökkenjenek tovább az olajárak – írta a Reuters. Ennek ellenére nem kizárt a csökkenés, hiszen Kína nem szakított a szigorú járványkorlátozásokkal, a fejlett országok pedig a recesszióba tartanak, és mindez nem ígér erőteljes keresletet.

A másik oldalon ugyanakkor voltak olyan félelmek, hogy egy szigorú ársapka hatására Oroszország akár a kitermelés visszafogásáról is dönthet, ami a kínálatot tovább szűkítené, és az egekbe hajthatná az olajárakat.