Közélet

„Boris, nem akarlak bántani, de rakétával mindössze egyetlen percig tartana” – üzente Putyin a brit kormányfőnek

Az orosz elnök és az akkori brit kormányfő még az ukrajnai invázió előtti hetekben beszélt egymással, és nehezen lehet félreértelmezni a kijelentést.

Megfenyegette a brit kormányfőt, Boris Johnsont Vlagyimir Putyin orosz elnök. A két vezető még tavaly február másodikán beszélt egymással telefonon, három héttel azelőtt, hogy Putyin megindította az ukrajnai inváziót. Boris szerint Putyin száját akkor erősen kétértelmű, de nehezen félreérthető mondat hagyta el. 

Britain's Prime Minister Boris Johnson and Russian President Vladimir Putin meet on the sidelides of a Peace summit on Libya in Berlin on January 19, 2020.)
Fotó: AFP

Gyakorlatilag megfenyegetett. Azt mondta: Boris, nem akarlak bántani, de rakétával mindössze egyetlen percig tartana

– emlékezett vissza a BBC dokumentumfilmjében az egykori brit kormányfő. A műsort hétfőn mutatja majd be a tévé. 

Johnson úgy emlékezett, hogy Putyin rendkívül nyugodt volt, mintha csak az időjárásról csevegne, és minden kérés alól kibújt, amelyek a tárgyalásokra utaltak. Azóta már tudjuk, hogy miért, hiszen lassan egy éve tart a véres háború a szomszédban. 

Johnsonék a fenyegetést komolyan vették, kilenc nappal a hívás után Ben Wallace brit védelmi miniszter Moszkvába érkezett, ahol orosz kollégájával tárgyalt. Akkor a brit kormányt arról biztosította a Kreml, hogy nem készül invázióra. Ugyanakkor Wallace szerint ez már akkor is hazugságnak érződött, és inkább az látszott az oroszokon, hogy meg akarják mutatni, mennyire erősek. 

Wallace szerint Geraszimov, akit nemrég neveztek ki az Ukrajnában harcoló sereg élére, távozáskor hozzá is tette: „Soha többé nem aláznak meg minket.”

Annak ellenére, hogy Moszkva úgy gondolta akkor, néhány nap, maximum pár hét alatt térdre kényszerítik Ukrajnát, ez azóta sem történt meg, többek között Nagy-Britannia és más nyugati országok folyamatos támogatása miatt sem. A harcok azóta is dúlnak, noha az elmúlt hónapokban kissé megmerevedtek a frontvonalak, és csak elvétve sikerült felmutatnia előrehaladást bármelyik félnek. Az utóbbi napokban az oroszok voltak aktívabbak, mivel az ukránok elsősorban még mindig a nyugati tankokra várnak

A donbaszi Bahmut körül még mindig heves harcok dúlnak, az oroszok hónapok óta képtelenek bevenni a várost, és a friss hírek szerint Kijev újabb csapatokat vezényel a térségbe. Az oroszok és a szakadárok Vuhledár város elfoglalásával is próbálkoznak, de egyelőre ott sem jártak sikerrel, bár a település keleti részén meg tudták vetni a lábukat. 

 

orosz-ukrán háború Vlagyimir Putyin Boris Johnson fenyegetés
Kapcsolódó cikkek