A Z generáció első képviselői az elmúlt években léptek be a munkaerőpiacra, a főnökök és a menedzserek pedig nem győzik hangoztatni a csalódottságukat a hűtlen és kedvetlen alkalmazottak miatt. A fiatal munkavállalók már nem akarnak évekig lehorgonyozni egy cégnél, és nem helyezik a munkát minden más elé. A középkorú menedzserréteg ezt úgy fogja fel, hogy egy haszontalan generációt kaptak, de ennél többről van szó.

Young,Happy,Gen,Z,Black,Student,Girl,With,Afro,Hair
Fotó: Shutterstock

A Z generáció pont akkor lépett a munkaerőpiacra, amikor a világ egy addig nem látott válsággal nézett szembe. 

A koronavírus-válság gyakorlatilag egy olyan környezetet alkotott, amiben a Z nemzedék tagjai képtelenek voltak megvetni a lábukat egy munkahelyen, a karrierépítésük első lépései kimaradtak. 

Ennek a korosztálynak úgy kellett volna elindulni az életben, hogy semmilyen példa nem volt előttük, és a mentoraik vagy a szüleik sem tudtak nekik tanácsot adni – erről a Yahoo Finance írt.

Ezt követően, a pandémia lecsengésével a világ ismét kinyílt, és a Z generáció nem visszatért a munkaerőpiacra, hanem újra el kellett kezdenie a karrierjét. Néhány év home office-t követően alkalmazkodniuk kellett ahhoz, hogy irodába kell járniuk, ahol a főnökökkel kell együtt dolgozniuk. 

Eljött számukra az a pillanat, amikor ugyanazt a munkát új elvárásokkal kellett elvégezniük, miközben a környezetük elvárta tőlük azokat a szociális apróságokat, amihez nem voltak hozzászokva. 

Például egy Z generációs munkavállaló az első éveit a munkahelyén úgy töltötte, hogy kritikát csakis tárgyilagosan megfogalmazott e-maileken keresztül kapott. Ezután hatalmas váltás, ha az irodában szemtől szemben, esetleg emeltebb hangon kapnak negatív visszajelzést, amit sosem tanultak meg lekezelni.

A,Blue,And,Red,Neon,Sign,On,A,Brick,Wall
Fotó: Shutterstock

A Mercer tanácsadó cég vezetője, Melissa Swift arról is beszélt, hogy a ChatGPT milyen mértékben nehezíti meg egy kezdő munkavállaló dolgát. A mesterséges intelligencia (MI) eljutott arra a pontra, amikor belépő szintű feladatokat rá lehet  bízni, az automatizmus elvégzi, amit kell. 

A ChatGPT és társai pont azokat a munkákat veszik el, amik segítségével a kezdő dolgozók elsajátíthatnák a szakmát. 

Egy márciusi közvélemény-kutatás szerint azoknak a válaszadóknak, akik ismerik a ChatGPT-t, a 40 százaléka fél attól, hogy az MI leváltja őket a munkahelyükön.

Megnyugodhatunk: vannak munkák, amiket nem vehet el a mesterséges intelligencia, legalábbis egyelőre

A mesterséges intelligencia jelenleg az emberek által elvégezhető munkák negyedét lenne képes ellátni – írta meg a Goldman Sachs a 2023. márciusi jelentésében. A szakértők szerint az automatizálás hatására az Európai Unióban és az Egyesült Államokban 300 millió munkahely szűnhet meg. Vannak azonban olyan állások, amiket a tartalomgyártásra képes MI sem tud elvégezni, legalábbis egyelőre.

Mindezek egy olyan munkavállalói kört alakítottak ki a Z nemzedék tagjaiból, akik sokkal nagyobb odafigyelést, illetve több mentorálást igényelnek. Ez az igény pedig nem összegegyeztethető azzal, hogy 

az X generációs menedzserek, vagy a millenniumi középvezetők egyszerűen kiégtek az elmúlt évek alatt, és már se energiájuk, se türelmük nincs ahhoz, hogy a fiatal kollégákat istápolják.

Az Y és a X nemzedék belefáradt a munkába, ami körül az életük forog. Nincs már kapacitásuk arra, hogy a saját feladataikon kívül szem előtt tartsák egy új kolléga fejlődését és támogatását, csak túl akarnak lenni az adott munkanapon. Mivel a Z generációnak több törődésre van szüksége, így hamar távoznak azokról a helyekről, ahol kényelmetlenül érzik magukat, szemben az idősebbekkel, akik kitartanak és harcolnak a munkájukért.

A nemzedékek közötti feszültséget az élezi ki egyre jobban, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági környezetben mindenkinek a biztonságra, vagyis a kiszámítható jövedelemre van szüksége. Mivel a különböző generációk az igényeiket elengedve kénytelenek együtt dolgozni, a közöttük lévő feszültség nő, és ez a munkahelyi hangulat rovására mehet.

A Workforce Institute ügyvezető igazgatója, Jarik Conrad szerint az elmúlt évek rendkívül nehezek voltak a vállalatok számára.

Az a helyzet, hogy a globális válságok már 1-2 évente következnek be, és ez megviseli a munkavállalókat. Korábban a balszerencsések életében előfordulhatott egy krízis, sokan pedig nem éltek át ilyesmit. Most ezek a helyzetek egymás után jönnek, és ez nagyon megviseli a dolgozókat

– vélekedett a szakember.

Az OC Tanner alelnöke, Gary Beckstramnd szerint ebben a környezetben a cégeknek fel kell ismerniük, hogy a munkaerő megtartása érdekében nem hagyatkozhatnak csak a pénzre. Szerinte a béren kívüli elismerés rendkívül fontos, hiszen amikor ilyen hatalmas szükség van a jól képzett szakemberekre, akkor mindig lesz egy másik vállalat, amelyik még nagyobb számot tud mondani.