Az orosz katonák kiűzték az ukrán erőket a Harkiv megyei Dvoricsnából – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Fotó: AFP

A Nyugati Hadseregcsoport csapatai Kupjanszk irányába előrenyomulva a Harkiv megyei Dvoricsna település nyugati részéből kiszorították az ukrán erőket

– mondta Igor Konasenkov vezérőrnagy.
A szóvivő szerint légicsapásokkal és tüzérségi tűzzel vereséget mértek az ukrán hadsereg 92. gépesített dandárjára a Harkiv megyei Krohmalne és Beresztovo településeknél. „Semlegesítettünk több mint harminc ukrán katonát, két páncélozott harci járművet és három gépkocsit” – tette hozzá.
Dvoricsna az Oszkil-folyó keleti partján fekszik. Az Izjumból kivonuló orosz erők itt próbáltak meg újabb védelmi frontvonalakat kiépíteni a folyó mögött, de az ukrán hadsereg rövidesen átkelt és folytatta az előrenyomulást keleti irányba.

A Luhanszk irányába folyó ukrán offenzívát időközben a térségben mozgósított orosz erők megállították.

Az Ukrajnában szombat reggel kihirdetett országos légiriadót két órával később lefújták, de délután 4 óra felé újra légiriadót adtak ki az ország egészére, ám röviddel később azt is lefújták.
A dél-ukrajnai Odesszában és környékén egy magas feszültségű alállomáson történt súlyos meghibásodás miatt leállt az áramszolgáltatás – közölte szombaton Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.

A helyzet nehéz, a baleset súlyos, lehetetlen gyorsan helyreállítani az áramszolgáltatást, különösen a létfontosságú intézményekben

– írta a kormányfő Telegram-csatornáján.
Az odesszai alállomást korábban többször megrongálták orosz rakétacsapások. Az energiaügyi miniszter elindult Odesszába, hogy a nemzeti áramszolgáltató vezérigazgatójával közösen felügyelje a helyreállítási munkákat.
Smihal közölte, a hatóságok jelenleg a létfontosságú intézmények és az árammal fűtött lakóházak áramszolgáltatásának helyreállításán dolgoznak.
Odesszában jelenleg plusz két Celsius-fokos a hőmérséklet, a jövő hétre fagypont alatti hőmérsékleteket jeleztek előre.
Smihal közölte, hogy az energetikai miniszter elrendelte az állami raktárakban rendelkezésre álló összes generátor Odesszába szállítását egy napon belül, és utasítást adott a külügyminiszternek, hogy kérje Törökországtól erőműhajók küldését a város megsegítésére.

Fotó: AFP

Ukrajna és Oroszország szombaton hadifogolycserét hajtott végre, két brit önkéntes segélymunkás – Andrew Bagshaw és Chris Parry – holttestét is Ukrajnába szállították. 

Bagshaw és Parry januárban vesztette életét egy kelet-ukrajnai humanitárius evakuációs kísérlet közben – közölte korábban Parry családja.
Andrij Jermak, az ukrán elnök kabinetfőnöke közölte, hogy 116 ukrán katona – közöttük Mariupol védői, herszoni partizánok és bahmuti lövészek – tért vissza, míg orosz hírügynökségek szerint 63 orosz hadifoglyot engedtek el.
Az orosz védelmi tárca szerint az elengedett orosz hadifoglyok között „kényes kategóriába” tartozó személyek is voltak, akiknek a cseréje az Egyesült Arab Emírségek közvetítésére jött létre.