2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Külföld

Görögország megakadályozta több mint ezer migráns partraszállását

Athén hétfőn azzal vádolta meg Ankarát, hogy az elmúlt három napban több mint ezer illegális migránst próbált meg az Égei-tengeren lévő görög szigetekre küldeni, hajóikat a görög kikötői hatóságok azonban időben észrevették és visszafordították.

  • Görögország megakadályozta több mint ezer migráns partraszállását

Jannisz Plakiotakisz hajózási és szigetpolitikai miniszter az egyik helyi rádiónak azt mondta, hogy a török embercsempészek az elmúlt három napban mintegy 1130 menekültet próbáltak meg partra juttatni a görög szigeteken. Hozzátette, hogy a görög kikötői hatóságok 24 különálló esetet regisztráltak, illetve ezekben az esetekben megakadályozták a csempészhajók eljutását görög területre.

Májusban a görög hatóságok azt közölték, hogy egyetlen nap alatt mintegy hatszáz migránst akadályoztak meg abban, hogy a szomszédos Törökországból az Égei-tengeren át Görögországba jusson.

A migrációs minisztérium egyik forrása szerint a Törökországból érkező migránsok száma az év első négy hónapjában csaknem 30 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Plakiotakisz azt hangoztatta, hogy "Törökország továbbra is úgy viselkedik, mint egy kalózállam, amely megsérti a nemzetközi jogot, és veszélyezteti a szerencsétlen emberek életét".

Athén és Ankara szomszédok és szövetségesek a NATO-ban, de kapcsolatuk hagyományosan konfliktusos, és az utóbbi években egyre inkább azzá vált a migrációs kérdés és a török olajkutatási kísérletek miatt a Földközi-tenger keleti részén.

Két évvel ezelőtt, 2020 márciusában Ankara megnyitotta kapuit Európa felé, és több ezer migránst próbált átjuttatni a görög-török szárazföldi határon, akit Athén az európai határellenőrző ügynökség, a Frontex segítségével visszafordított.

Athén a múlt hónapban az ENSZ-főtitkárnak írt levélben felszólította Törökországot, hogy ne kérdőjelezze meg az égei-tengeri szigetek feletti szuverenitását.

Recep Tayyip Erdogan török elnök nemrégiben bejelentette, hogy nem vesz részt a görög vezetőkkel folytatott kétoldalú találkozókon, amelyeket a két ország közötti 2010-es megállapodás óta rendszeresen tartottak.

A török hatóságok azzal is megvádolták Görögországot, hogy csapatokat állomásoztat az Égei-tengeren a két országot elválasztó szigeteken, megsértve ezzel az első és a második világháború után aláírt békeszerződéseket.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!