idezojelek

Nagy volt a páncélmellény

Győztes csatáinkról kevés szót ejtenek a történészek, holott némelyik Euró­pa históriáját is alapjaiban befolyásolta. Ilyen volt a pozsonyi csata.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Győztes csatáinkról kevés szót ejtenek a történészek, holott némelyik Euró­pa históriáját is alapjaiban befolyásolta. Ilyen volt a magyar honfoglalást lezáró első honvédő háborúnk Pozsony alatt.

Árpád vezér negyvenezres serege 1115 éve, 907. július 4-én ütközött meg a ránk törő Nyugat százezres hadával. Liutpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek szűkszavú haditerve így szólt: „Elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak.” Nem pont így történt – túl nagy volt a nyugatiakra a páncélmellény. (Már akkor is.) Az ármádia zöme, köztük az ambiciózus herceg, érsek duó elhalálozott a csatában, hajóik a Duna iszapjában végezték, a megmaradtakat lovasaink az Enns folyóig űzték. A megszeppent Nyugat bő évszázadig gondolni sem mert újabb akcióra, akkor is megbánta… (1030-ban István hadai leckéztették meg a revansra spekuláló II. Konrád császárt. Még Bécs is magyar kézre került…)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magáról a háromnapos csatáról keveset tudunk, s azt a keveset is elhallgatta előlünk a múltat végképp eltörölni vágyó kommunizmus. A magyar nemzet diadalai nem illettek bele a „bűnös nép” koncepcióba. Szinte csoda, hogy a győzelem millenniumára (1907) felállított tizenöt méteres turulszobor az átkosban is ott maradhatott a Gerecse sziklafalán.

Nem értem, hogy a magyar történetírás miért szerénykedik a nemzet hadisikereivel. Miért nem kezeli az őt megillető büszkeséggel a földrészt megrengető pozsonyi diadalt? Elég volt a „merjünk kicsik lenni” szövegekkel! Merjünk hőseikre büszke magyarok lenni!
Jut eszembe, a diadalt hozó nándorfehérvári csatánk (1456) is ­július 4-én kezdődött.
Üzenete van ennek a napnak.

Borítókép: részlet a Pozsonyi csata című animációs filmből

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Apáti Bence avatarja
Apáti Bence

Brüsszel, a zsarnokság fővárosa

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.