Közélet

Rakétaeső zúdult Ukrajnára a Leopard tankok jóváhagyása után

A támadások következtében egy férfi életét vesztette, a főváros térségében megrongálódott egy energetikai létesítmény, valamint károk keletkeztek a polgári infrastruktúrában is.

Oroszország 55 rakétát lőtt ki Ukrajnára, ebből a légvédelem 47-et semmisített meg, három H-59-es rakéta pedig nem ért célba – közölte csütörtökön az ukrán légierő parancsnoksága. A nagypontosságú rakétákat két, Oroszország területéről indított MiG-31K repülőgépről, valamint a Kaszpi- és a Fekete-tengerről indították.

Fotó: Sameer Al-Doumy

Az oroszok célja változatlan: az ukránokra nehezedő pszichológiai nyomás és a létfontosságú infrastruktúra lerombolása

– konstatálta Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka.

A fővárosra mintegy húsz rakétát lőttek ki az oroszok, az ukrán légvédelem azonban valamennyit megsemmisítette.

– számolt be Szerhij Popko, a Kijev városi katonai adminisztráció vezetője.

Hozzátette, hogy a kilőtt rakéták darabjainak lezuhanása következtében egy 55 éves férfi meghalt Kijevben, két helyi lakost pedig sérülésekkel szállítottak kórházba. Állítása szerint rendben működnek a kijevi infrastrukturális létesítmények.

A Kijev megyei vezetés közben arról adott hírt, hogy a főváros térségében megrongálódott egy közelebbről meg nem nevezett energetikai létesítmény, valamint károk keletkeztek a polgári infrastruktúrában, családi és többszintes lakóépületekben és járművekben. A megyei vezetés megerősítette, hogy a régióban rendkívüli áramszüneteket vezettek be.

A legsúlyosabb helyzet az energiaszolgáltatásban Kijevben, valamint Odessza és Vinnicja megyékben alakult ki. 

Helyi idő szerint déltájban lefújták a légiriadót Ukrajnában, amely az újabb orosz rakétatámadás miatt kiterjedt az egész ország területére és mintegy négy órán át tartott – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Zelenszkij követelőzik: a tankok gyorsabb szállítását, vadászgépeket és nagy hatótávolságú rakétákat is akar

Az ukrán államfő örül a modern tankoknak, de attól tart, hogy a háború véget ér, mire azok a frontra érnek.


 

Kijev rakéta ukrajnai háború leopard
Kapcsolódó cikkek