idezojelek

Bűnös magyarok

Nagyjából ennyi a tanulsága a tegnapi brüsszeli coming outnak.

Cikk kép: undefined
Fotó: Virginia Mayo

Évekkel ezelőtt érdeklődéssel böngésztem a felfedett WikiLeaks-táviratokat, közelebbről a budapesti amerikai nagykövetség bizalmas jelentéseit. Nem azért, mert önmagában bármi újat vártam, sokkal izgalmasabbnak ígérkezett annak megfejtése, hogy konkrétan mi a baj velünk, milyen szempontok szerint és miért bírálja a magyar nemzeti oldalt az amerikai nagykövet.

Amit vártam, sorról sorra beigazolódott. A sok apró értesülés mögött világosan kirajzolódott a célrendszer. Az amerikai diplomácia akkor is, ma is alapvetően a helyes gondolkodást várja el magyar partnereitől. Ennek elemei a liberális világrend néhány alapvető dogmájából forrnak össze, de ha ezeket bármely felelős kormányzati tényező a világ bármely táján bírálni merészeli, akkor Washington már nem tekinti őket barátnak és szövetségesnek.

Beszéljünk néhány ügyről, amelyek a WikiLeaks-táviratokban mérföldkőként szolgáltak a liberális világállam hazai építésében. Ezek sorrendben: az Oroszországhoz fűződő „helyes” viszony, vagyis a nyugati érdek teljesítése kétoldalú kapcsolatainkban, a homoszexualitás és más szexuális rendellenességek propagálása, valamint a bevándorlás tudomásulvétele. Ez a három ügy ma is elsődleges előírás bármilyen európai állam számára, legyen bár uniós vagy NATO-tag. Aki ezt megérti, felfogja és teljesíti, Washington szövetségese. Aki nem, néhány éves próbaidő után ellenséggé válik.

Hogy mi, magyarok változatlanul bűnösek vagyunk, mert meggyőző többséggel, sorozatos kétharmadokkal mindig leszavazzuk a helyes válasz kiküldöttjeit, ténykérdés. Aki tényleg elhiszi, hogy a demokrata adminisztrációnak a fenti három cél teljesítésén kívül bármi érdemi mondanivalója volna Magyarországon, alaposan téved. A washingtoni nyomás mára elérte azt a szintet, hogy Brüsszelben meggyőző többséggel el akarják venni tőlünk az uniós elnökséget. Hogy ehhez nincs joguk, hogy az eljárás felesleges indulatokat szít és kollektíven megbélyegzi hazánkat, nem fontos. A Moszkva elleni harc, a homoszexuális jogvédelem, a bevándorlás elősegítése viszont valami. Nem is valami, már-már minden. Hogy az ország népe egyébként hogyan és miből él, mi foglalkoztatja a magyar embereket, milyen valóságos tapasztalatokat szereztünk a háborúról, valamint mi lesz a gyermekeink, a családjaink sorsa, valamiért nem olyan fontos.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éppen ezért a brüsszeli döntést a maga értékén kell mérnünk. Az ottani kirakatbaloldal és a kirakatjobboldal ma már egységben szolgálja a liberális világhegemóniát. Az ügy ugyanakkor erkölcsi értelemben is roppant tanulságos. Újra bebizonyosodik, hogy csak magunkra és egymásra számíthatunk, ami nyugatról érkezik tájainkra, sokszor közönséges manipuláció, nyílt gyarmatosítási szándék, felhívás önkéntes alávetettségre. Erre nem mondhatunk mást, mint hogy keressenek más játszóteret maguknak. 

Bármi is történjen, tudnunk kell: ha a magyar nemzeti többség kihullana az idő rostáján, a hódítók elérnék céljaikat. Pedig sok-sok millió magyar határon innen és túl azt gondolja, hogy egy ilyen helyzet nemzeti katasztrófa lenne.

Éppen ezért igyekezzünk a magunk dolgaira összpontosítani, annak pedig, hogy Brüsszelben vagy Washingtonban momentán bűnös magyaroznak, zéró a jelentősége. Ők ugyanis néhány százalékos profittöbbletért népeket radíroztak le a világtérképről, és ideje volna megértenünk, hogy a mi sorsunk is teljesen érdektelen számukra.
Nagyjából ennyi a tanulsága a tegnapi brüsszeli coming outnak.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
BORBÉLY ZSOLT ATTILA avatarja
BORBÉLY ZSOLT ATTILA

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.