Nagy-Britannia tárgyalásokat folytat a szövetségeseivel arról, hogy hadihajókat küldjön a Fekete-tengerre az ukrán gabonát szállító teherhajók védelmére – írja a The Times. A „védőfolyosó” Odesszától a Boszporusz térségéig húzódna.

Fotó: SEYRAN BAROYAN

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter, aki Liz Truss brit külügyminiszterrel tárgyalt a folyosóról, azt mondta: a koalícióban részt vehetnének más NATO-tagok is, illetve egyéb, a gabonától erősen függő országok, például Egyiptom, amelyet súlyosan érintett a búza hiánya.

A művelethez szükség volna az odesszai kikötő aknamentesítésére és Ukrajna ellátására nagyobb hatótávolságú fegyverekkel.

Hétfőn Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere azt mondta, Dánia egy 20 ország által elfogadott biztonsági csomag részeként szigonyvetőket és rakétákat küld Ukrajnának a partok védelmére, illetve a Fekete-tenger északnyugati részét blokád alá vevő orosz hajók célba vételére.

Landsbergis szerint az oroszok „túszként tartják fogva a világ sebezhető országait” azzal, hogy akadályozzák az ukrajnai gabonaszállítmányokat. Hozzátette, a gabona vonattal és teherautóval való szállítása nem volna elegendő a kiesett hajós fuvarok pótlására. Éppen ezért hajókat vagy repülőgépeket kellene a Fekete-tengernél állomásoztatni, amelyek biztosítanák a gabonaszállítóknak a tengeri átjárást Odessza és a törökországi Boszporusz között – vélekedett. Elmondta, hogy bár a hajók hadihajók lennének, ez nem jelentené a konfliktus eszkalációját, ugyanis a háborúban nem vennének részt.

Truss elmondta, az Egyesült Királyság ennek a globális élelmiszer-biztonsági kérdésnek a sürgős megoldásán, a gabona Ukrajnából való kivitelén dolgozik. Zelenszkij ukrán elnök pedig kifejtette, hogy tárgyalásokat folytat szövetségeseivel, köztük az Egyesült Államokkal, az EU-val és Nagy-Britanniával.

Meg kell állapodnunk egy biztonságos folyosóról. Oroszország nem lesz képes szembeszállni a világ vezető hatalmaival. Tárgyalunk a balti államokkal tengeri kikötőik használatáról

– mondta.

Egy nyugati tisztviselő szerint azonban Oroszországnak bele kellene egyeznie egy ilyen műveletbe, ellenkező esetben megnövekedne az eszkaláció kockázata. Moszkva eddig elutasította azt a kérést, hogy a hajók elhagyhassák Odesszát. A tisztviselő szerint ha az oroszok beleegyeznének a hajók távozásába, akkor egyértelműen elvárnának valamilyen viszonzást ezért a megállapodásért, például a szankciók újratárgyalását. Elmondta azt is, hogy bár az orosz tengeri erők messze vannak a partoktól, precíziós rakétákkal ellenőrzik a területet.

A terv sikeréhez Törökországnak is garanciát kellene nyújtania a hajók biztonságos áthaladására. Ankara az ukrajnai invázió után a nemzetközi jogra hivatkozva lezárta a Boszporuszt és a Dardanellákat minden hadihajó előtt.

Ukrajna több millió tonna gabonát tart silókban, és öt-hat hét múlva már esedékes lesz az újabb betakarítás is, amihez azonban nem áll rendelkezésre elegendő tárolási kapacitás.

Az ukrán megszűnése az élelmiszerek világpiaci árát is felhajtotta.

Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök-helyettes a BBC-nek azt mondta, hogy a világnak segítenie kell a tengeri kikötők blokádjának feloldásában, és utalt arra, hogy ehhez katonai eszközökre is szükség lehet.