Agyonverte a holland barátját a 68 éves Z. József, majd elásta az udvarában

Egy rendőrnek megsúgott „úgy tudom”-ból egy négy évvel ezelőtt megölt férfi holttestének kihantolását és a tettes őrizetbevételét hozták össze 12 nap alatt a Pest megyei nyomozók. Egy 68 éves férfi agyonverte holland vendégét, majd elásta az udvarán.

2022. 05. 27. 14:19
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy ráckevei nyomozó 2022. május 13-án jutott személyes kapcsolatai révén egy évekkel ezelőtt eltűnt holland férfi hollétével kapcsolatban információhoz: úgy tudják, meghalt és elásták egy szigetszentmártoni ház udvarán. A nyomozó haladéktalanul jelentést tett a hallottakról, a büntetőeljárási gépezet pedig beindult.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ma sajtótájékoztatón számolt be a nyomozás eredményéről.

Elsőként feltérképezték a vélt áldozat, valamint a vélt tettes előéletét, lehetséges közös múltját. Kiderült, a két férfi évtizedes baráti és üzleti kapcsolatban állt egymással, közös cégük volt itthon és Németországban is. Az állítólag megölt férfit 2018 óta nem látták ugyan, de eltűnésének körülményei nem adtak okot gyanúra. Testvérével esztendőkkel azelőtt megromlott és meg is szűnt a kapcsolata, ahogyan korábbi feleségeivel és gyermekeivel is. A Pest megyei rendőrök – nemzetközi együttműködés keretében – megkeresték a holland, valamint a német hatóságokat, adatokat kértek a férfi ismert és lehetséges tartózkodási helyeiről, de mindenhonnan nemleges válasz érkezett.

A nyomozók a friss információ birtokában úgy gondolták, legfeljebb nem találnak semmit, de inkább alaposan szemügyre veszik a bejelentésben megjelölt szigetszentmártoni ház udvarát. A feladat végrehajtásához a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársainak közreműködését kérték, akik szerszámokkal és markolóval érkeztek a címre. A feltárást megelőző terepkutatást 2022. május 25-én kora este kezdték meg, először tetemkereső kutyával. 

A halottkereső kutya egyértelműen jelezte a holttest helyét (Fotó: PMRFK)

Az eb viselkedése egyértelmű volt, jelzése helyén először markolóval, majd ásókkal, lapátokkal folytatódott a terület megtisztítása. Közel 3 órával később, egy méter mélyről került elő az első bizonyíték, egy emberi koponya. A gödör kiásása után sikerült felszínre hozni a holttestet, amelyet soron kívül igazságügyi orvosszakértői vizsgálatokra szállítottak. Halálának pontos okára, idejére szakértő adhat választ.

Előbb munkagéppel keresték a holttestet, majd később kézi erővel ástak tovább. (Fotó: PMRFK)

A helyszíni szemlével párhuzamosan zajlott a ház tulajdonosának előállítása, majd kihallgatása. A 68 éves Z. József beismerte, 2018 tavaszán megölte, majd elásta korábbi üzlettársát. Elmondása szerint 

anyagi természetű dolgokon vesztek össze, ordibáltak egymással, a vita hevében pedig meglökte barátját, aki legurult a lépcsőn. Feje vérzett, de lábra állt, mire Z. József felkapott egy betonvasat és 2-3 alkalommal lesújtott rá, illetve ahogyan ő fogalmazott: „kétszer, háromszor megkínáltam a vassal”. A feltehetően már halott áldozata testét ezután talicskába emelte, majd az udvari komposztáló gödörbe borította. Földet halmozott rá, majd mindenkinek azt mondta, a férfi külföldre utazott.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a 68 éves Z. Józsefet, egyben kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság 2022. május 27-én elrendelt.

Borítógép: Megtalálták a holland férfi holttestét (Fotó:PMRFK)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.