„Az olaszok egyértelmű üzenetet küldtek a Fratelli d’Italia által vezetett jobboldali kormány mellett” – mondta Meloni a sajtónak Rómában tartott rövid beszédében. „Minden olaszért kormányozni fogunk” – ígérte. Mint Facebook-oldalán írta: „Készen állunk Olaszország felemelésére.”

A RAI közszolgálati televízió megbízásából készült felmérés szerint a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), a Matteo Salvini vezette Liga, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI), valamint más, kisebb pártok alkotta jobbközép szövetség a voksok 41–45 százalékát nyerheti, ami elegendő ahhoz, hogy a törvényhozás mindkét házában többsége legyen.

Svédország után a jobboldal újabb látványos előrelépést tett Európában.

Az előzetes eredmények azt mutatták, hogy a jobboldal blokkverős többséggel fog rendelkezni a parlament mindkét házában, ami potenciálisan ritka esélyt ad Olaszországnak a politikai stabilitásra az évek óta tartó felfordulás és törékeny koalíciók után. A győzteseknek azonban egy igen törékeny állapotban lévő Olaszországot kell átvenniük. Erre utalhatott reggeli beszédében Meloni is.

„Emlékeznünk kell arra, hogy nem a végponton, hanem a kiindulóponton vagyunk. Holnaptól kell bizonyítanunk, hogy értékesek vagyunk” – mondta a 45 éves Meloni az Olasz Testvérek pártja támogatóinak hétfő reggel.

A földrengésszerű olasz politikai változás alig két héttel azután történt, hogy Svédországban egy konzervatív tömb győzött, beleértve a Svéd Demokratákat (SD), a szélsőjobbos mozgalom eredményeként létrejött formációt, amely jelentős előrehaladást ért el, és a legnagyobb jobboldali formációvá vált északon.

Mindezzel a szavazók az vezetőinek is fontos üzenetet küldtek.

„Az olaszok alázatos leckét adtak az Európai Uniónak, amely von der Leyen asszony hangján avatkozott be az olasz választásokban” – jegyezte meg Twitteren a francia Rassemblement nemzeti formáció elnöke, Jordan Bardella.

„Nehéz időkben megbízható társak kellenek, közös világnézettel és hasonló válaszokkal Európa kihívásaival szemben. Ezért rendkívül fontos, hogy az EU egyik alapító tagállamában olyan patrióta pártok alakíthatnak előreláthatóan kormányt az exit poll adatok alapján, akikkel kölcsönösen számíthatunk egymásra.” – írta Facebook-oldalán Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója.