Kovács Béla kémkedett: öt év letöltendő fegyházra ítélték

Kovács Béla mégis csak kémkedett – ezt mondta ki ma a harmadfokon eljáró Kúria, ahol öt év letöltendő fegyházbüntetéssel sújtották távollétében a Jobbik volt EP-képviselőjét. Amennyiben részt vett volna a tárgyláson, le is tartóztatták volna az egykori politikust.

2022. 09. 27. 10:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kimondta ma a Kúria, hogy Kovács Béla, a Jobbik egykori Európai parlamenti képviselője kémkedett, ezért, valamint költségvetési csalás és magánokirat hamisítása miatt öt év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte, valamint tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Kovács távolról, Moszkvából követte a kémkedési ügy végkifejletét. Korábban azt mondta lapunknak, nem biztos, hogy munkahelyéről elengedik a Kúriára, pedig szeretne ott lenni a tárgyaláson, hogy bebizonyíthassa, nem kém. Végül nem érkezett Budapestre, így távollétében mondták ki a jogerős ítéletet. Eszerint Kovács a büntetés kétharmadának letöltése után helyezhető csak szabadlábra. Az azonban szinte borítékolható, hogy Kovács nem fog bevonulni a fegyházba, így várhatóan majd nemzetközi körözést kell kiadni ellene.

A pártjában csak KGBélaként emlegetett politikust az Európai Unió kárára elkövetett költségvetési csalással és az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádirat – és vélhetően az ítéleti tényállás – szerint a képviselő 2012 és 2014 februárja között a budapesti nagykövetségükön fedésben dolgozó orosz katonai hírszerzőknek adott át információkat a többi között energetikai ügyekben, az EP-választásokról, a magyar belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről. Kovács egyébként a 2000-es évek közepén tűnt fel a pártban, amelyet anyagilag is támogatott, valamint ő felelt azért, hogy az eredetileg oroszellenes Jobbik külpolitikai irányvonala megváltozott, s nyitott Moszkva felé. 

A vádirat szerint Kovács Béla operatív feladata volt az is, hogy olyan politikai csoportosulást hozzon létre az EU-ban, amelynek célja az unió politikájának gyengítése Oroszország hatalmi érdekeinek megfelelően.

Ez a leírás a Jobbik volt politikusának tevékeny részvételével 2009-ben Budapesten megalakított Euró­pai Nemzeti Mozgalmak Szövetségére illik rá. A Jobbik egykori EP-képviselője kincstárnoka lett az EU szélsőjobboldali, orosz kapcsolatrendszerrel bíró pártjait tömörítő szervezetének, amelynek 2013 és 2015 között elnöke is volt. 

Az elsőfokú ítélet indoklásakor elhangzott: 

Kovács Bélát kiképezték egyebek mellett az operatív tevékenységre a kapcsolattartó orosz katonai hírszerzők.

A Fővárosi Ítélőtábla 2021. június 23-án marasztalta el Kovácsot, aki az ítéleti tényállás szerint előkészületeket tett, hogy az oroszoknak kémkedjen az unió intézményei ellen. 2020-ban első fokon a Budapest Környéki Törvényszéken bűncselekmény hiányában még felmentették a kémkedés vádja alól. A fellebbviteli főügyészség szerint Kovács Bélát nemcsak beszervezte az egyik orosz titkos­szolgálat, hanem előkészületeket tett a kémkedésre. Az ítélőtábla az unió intézményei elleni kémkedés kísérletéért − és az unió kárára elkövetett költségvetési csalásért − végül két év szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását öt évre felfüggesztve. 

A per első fokon még nagyrészt nyílt ülésen zajlott, aztán a vége felé, a kémkedés vádjának tárgyalásakor már zárt tárgyalást rendelt el a bíró. Ekkor már a nemzetbiztonságot, illetve a partnerszervezetek titkait védték a nyilvánosságtól. Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla, majd harmadfokon a Kúria is zárt ajtók mögött tárgyalt, és csak az ítéletek rendelkező része volt nyilvános, az ítélet indoklása már nem.

Borítókép: Kovács Béla, a Jobbik volt EP-képviselője a bíróságon (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.