Közélet

Putyin minden eddiginél erősebb fenyegetést küldött Európának

Az elnök szerint az ellenfeleik várakozásaival ellentétben semmi sem omlott össze Oroszországban, és a modern fegyverek is rendelkezésre állnak.

Oroszország gyakorlatilag nem vet be hiperszonikus fegyvert az ukrajnai háborúban, holott ez más modern rendszerekkel együtt a rendelkezésére áll – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi magazinműsorában.

Fotó: AFP

Putyin ezt arra a kérdésre válaszolva mondta, hogy Moszkva szempontjából nem lett volna-e értelme már 2014-ben elindítani a különleges hadműveletet a Donyec-medence lakosságának védelmében. Meglátása szerint ebben az ügyben nem lehet feltételes módot használni, és Oroszország akkor az úgynevezett krími tavasz keretei között lépett fel. Elismerte ugyanakkor, hogy meg kellett oldani az élelmiszer-ellátás, az importhelyettesítés, a pénzügyi rendszer megerősítése és modern fegyverek fejlesztésének feladatát.

Rámutatott, hogy az ellenfél várakozásai ellenére semmi sem omlott össze Oroszországban, a pénzügyi rendszer működik, a bankok növelik a kapacitásaikat. Úgy vélekedett, hogy nagyon nehéz lenne megmondani, mi történt volna 2014-ben.

„És végül igen, sok tennivalónk van, például a szárazföldi erők fejlesztése terén, de akkor még nem volt hiperszonikus fegyverünk, most pedig van. Igen, valójában nem használjuk, de van. Érti? Vannak más modern rendszereink is, de 2014-ben nem volt semmi ilyenünk” – mondta Putyin, akivel szemben a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki.

Az orosz elnök szerint a Krím esetében Moszkvának sürgősen kellett cselekednie, és teljesítenie kellett szent kötelességét a helyi lakosság védelmében, mert a „nácik” a fenyegették őket.

A Donyec-medencével kapcsolatban arra számítottunk, hogy ezt a problémát sikerül békés úton megoldani. De mint mostanra kiderült, az orrunknál fogva vezettek bennünket. Az úgynevezett partnereink közül senki még csak nem is készült arra, hogy bármit is békés úton kell megoldani, hanem egyszerűen elkezdték fegyverrel felpumpálni Ukrajnát és felkészíteni a harci cselekményekre

– mondta az MTI tudósítása alapján Putyin, aki vasárnap váratlanul feltűnt Mariupolban: a várost az oroszok erők szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt romboltak porig.

Most már ellenségnek tekinti az európaiak többsége az oroszokat

Négy országnak a közvéleménye egyértelműen azt akarja, hogy Ukrajna visszaszerezze minden elfoglalt területét, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy tovább tart a háború, több ukrán hal meg vagy menekül el.

 

 

orosz-ukrán háború Európa Vlagyimir Putyin fenyegetés
Kapcsolódó cikkek