2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Írországban fogták el egy emberkereskedő banda negyedik tagját

Írországban fogták el egy emberkereskedelemmel foglalkozó banda negyedik tagját - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hétfőn a police.hu oldalon.

  • Írországban fogták el egy emberkereskedő banda negyedik tagját

Azt írták, hogy a nyomozás egy monori férfi és társai ellen folyik "több ember sérelmére, a sértettek kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt".

A bűnbanda - amely a gyanú szerint 2017-től űzte illegális tevékenységét - Németországba "szervezett ki" prostituáltakat. A sértetteket folyamatosan lelki terrorban tartották, s volt olyan alkalom, hogy meg is verték őket. Utcai ellenőrzésük, felügyeletük és beszámoltatásuk a most elfogott férfi feladata volt.

A négy elkövető közül hármat összehangolt nemzetközi akció során 2022 szeptemberében sikerült elfogni Budapesten és Berlinben - írták.

A negyedik bűnözőt végül az ír társhatóságoknak sikerült megtalálniuk és elfogniuk Courtmacsherry-ben; a kiadatásáról később döntenek - közölték.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!