Nemzetközi gazdaság

A legjobb német vadászgépeket akarják az ukránok

A Taurus önállóan manőverező robotrepülőgép, a hatótávolsága 500 kilométer is lehet. Kijev az ellentámadáshoz sok nyugati fegyvert szeretne bevetni.

Kijev Taurus típusú cirkálórakétákat kér Berlintől, hogy hatékonyabban tudják visszaverni az orosz támadásokat – közölte a német védelmi minisztérium. A tárca egyik szóvivője arról számolt be, hogy az erről szóló kérés a napokban érkezett hozzájuk. Arról azonban nem adtak tájékoztatást, hogy Ukrajnának hány rakétára volna szüksége.

ILA Berlin Air Show
Fotó: AFP

Volodimir Zelenszkij pénteki videoüzenetében leszögezte, hogy továbbra is támogatást kér a nyugati partnereitől.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy felgyorsítsuk a további, magas minőségű légvédelmi rendszerek szállítását Ukrajnába

– nyilatkozta az ukrán elnök. Hozzáfűzte: ez szó szerint napi kérdéskör a kijevi vezetés számára a partnerekkel való együttműködésben.

Ukrajnának pedig sokkal gyorsabb léptékben sikerült modernizálnia a védelmi felszerelését, mint azt fél évvel ezelőtt jósolták. A német hadsereg (Bundeswehr) a Taurus manőverező robotrepülőgépeket véli a légierő egyik legmodernebb fegyverének.

Roderich Kiesewtter német kereszténydemokrata parlamenti képviselő a héten szintén a Taurusok Kijevbe szállítása mellett szólalt fel. Mint elmondta, az akkor ötszáz kilométeres hatótávolságú fegyverekkel a támadás alatt lévő ország képes lenne bőven a frontvonal mögött elhelyezkedő orosz katonai infrastruktúrákat célba venni.

A Taurus légi indítású lopakodó fegyver, turbólégcsavaros hajtóművel, hangsebesség közeli sebességgel éri el célját, amely az indítás helyétől több mint 500 kilométerre is lehet. Csaknem 500 kilogrammos robbanótöltete mélyen beásott célpontokat is képes elpusztítani.

Nagy-Britannia korábban Storm Shadow típusú manőverező robotrepülőgépekkel látta el Ukrajnát, amelyeknek 550 kilométer a hatótávolságuk.

Ukrajna készen áll a régóta beharangozott ellentámadásra

A katonák kiképzése megtörtént, a nyugati fegyverek megérkeztek, Kijev felkészült a harcra. Az ellentámadás bármikor megindulhat, a hadsereg vezetése a legmegfelelőbb pillanatra vár.

 

Németország taurus Ukrajna ellentámadás
Kapcsolódó cikkek