A biológiában csak két nem van – szögezte le a világhírű tudós

Richard Dawkins brit tudós szerint a tudománnyal lehet a legjobban harcolni a genderideológia ellen.

Magyar Nemzet
2023. 03. 22. 7:33
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két nem van. Lehet beszélni genderről, ha úgy tetszik, de az szubjektív – szögezte le Richard Dawkins világhírű biológus a Piers Morgan Uncensored című műsorban. Arra a közbevetésre, hogy egyesek szerint száz gender is létezik, úgy válaszolt, őt ez nem érdekli, 

 

biológusként számára két nem van és kész.

 

Richard Dawkins brit biológust a „világ egyik legbefolyásosabb és legmegosztóbb gondolkodójaként” mutatják be. Korábban az Oxfordi Egyetemen is tanított, nagy sikert arató, de egyúttal nagy port felverő könyvei, mint az Isteni téveszme, vagy az Önző gén a magyar olvasók számára is ismerősek lehetnek.

A témában a beszélgetés egyébként úgy indul, hogy Piers Morgan felveti, tudósok egy csoportja listát készített azokról a szavakról, amelyeket politikailag inkorrektnek tartanak, és olyanok kerültek közé, mint a férfi, nő, apa vagy anya. A Fox News emlékeztetett rá, hogy Richard Dawkins már akkor úgy reagált a felvetésre, „erre az egyetlen lehetséges válasz, hogy elutasítóan kinevetik”. A tudós most is arra figyelmeztetett, hogy az ötlet egyfajta megfélemlítés, ahogyan olyan embereket is próbáltak megfélemlíteni, mint J. K. Rowling, a Harry Potter könyvek szerzője, vagy Kathleen Stock brit filozófus.

 

Nagyon felháborító, hogy ennek az apró kisebbségnek sikerült kisajátítania a közbeszédet, és ilyen hamis ostobaságokat terjesztenek!

 

– figyelmeztetett. És hogy szerinte mit lehet ez ellen tenni? A biológus úgy véli, egyetlen módon lehet harcolni ellenük: tudománnyal. 

A műsorban felidézték még, hogy 2015-ben a tudós azért került támadások célkeresztjébe – még egy díjtól is megfosztották –, mert szóvá tette, hogy Rachel Dolezalra gyűlölködés zúdult, amiért az egyébként fehér nő feketeként azonosította magát. – Néhány férfi nőként azonosítja magát, és néhány nő férfiként. Szét fognak szedni, ha tagadni mered, hogy ők valóban azok, aminek vallják magukat. Vitázzunk erről! – sürgette akkor. 

Az eset kapcsán most is arra mutatott rá, hogy az etnikai hovatartozás sokkal összetettebb, mint a nemi, hiszen mindannyain „kevertek” vagyunk. Illetve elpanaszolta, hogy ráadásul semmi mást nem tett, csak vitára buzdított, amit évtizedek óta csinál az egyetemen is.

 

Borítókép: Richard Dawkins brit biológus (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.