A magyar kormányfő szerint az megszorításokat kér Magyarországtól, hozzátette, a költségvetési hiány és az államadósság terén vannak jogos elvárásai az uniónak, mert ezeket Magyarország elfogadta a az Európai Unióhoz való csatlakozáskor, azonban a költségvetés nemzeti hatáskör.

Azt javasolták, hogy tegyük tönkre a magyar gazdaságot és az embereket

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban. Hangsúlyozta, hogy Brüsszel olyasmit kér, ami ellen ő és a politikai közössége 13 éve harcol.  

ORBÁN Viktor
Budapest, 2023. március 21.A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vesz részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel Budapesten, a Karmelita kolostorban 2023. március 21-én.MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán Budapest, 2023. március 21.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vesz részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel Budapesten, a Karmelita kolostorban 2023. március 21-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

A kormányfő arról is beszélt, hogy jövőre is meg kell védeni a nyugdíjasokat és a családokat, ezért védelmi költségvetés lesz a jövő évi. Hozzátette, hogy ha nem lenne orosz–ukrán háború, akkor sokkal kedvezőbb lenne a helyzet.  Azt is mondta, hogy a háború nemcsak a frontokon, hanem az energiapiacokon is zajlik, kiemelte, hogy ha már működne Paks II. akkor „hátra lehetne dőlni”.

Orbán Viktor a rádióinterjúban úgy fogalmazott, hogy „a háború energiája” emelte meg minden árát, a háborús konfliktus elsődleges hatása az energiaárak növekedése volt azáltal, hogy Magyarországnak importenergiára van szüksége a hazai beruházások miatt, ezért jelentős inflációs hatás keletkezett.

Az év végére, ha a fene fenét eszik is, akkor is le kell vinni az inflációt egy számjegyűre. A következő évben pedig 6 százalékos átlagos inflációval számolunk

– fogalmazott. A miniszterelnök azt is mondta, 

reméli, hogy 22 százalék alatt lesz a következő inflációs adat.

 

A kormányfő szerint a Nyugat belelovalta magát, hogy Ukrajna megnyerheti a háborút, de erről az útról le lehet jönni, szerinte Spanyolországban is ezt teszik.

Akik messze vannak a háborútól, azoknak nehéz lesz megvédeniük a széküket

– mondta. Hozzátette, hogy a világ abban egyetért, hogy az igazságért ki kell állni, de abban már nézetkülönbség van, hogy ezt hogyan kell elérni. A miniszterelnök szerint Magyarország békepárti álláspontját egyre többen fogják osztani. 

Orbán Viktor elmondta, hogy számára óriási megkönnyebbülés volt, hogy Recep Tayyip Erdogan nyerte a törökországi választást

Nemcsak szurkoltam, hanem kifejezetten imádkoztam Erdogan győzelméért, tragédia lett volna, ha nem ő nyer

– fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette, hogy Törökországban négymillió menekült van, és véleménye szerint egy másik elnök győzelme esetében Európát ellepte volna egy újabb menekülthullám, illetve az orosz energiaellátás Törökországon keresztül történik, amelynek a biztonságát Erdogan biztosítja.