Nagy László nem követte el azokat a hibákat, mint az előző szezonban

Az előző szezon döntősét, a dán Aalborgot búcsúztatva a Telekom Veszprém férfikézilabda-csapata bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, a június 18–19-én esedékes kölni Final Fourba. A klub sportigazgatója, Nagy László elegánsan visszahúzódik, nem akar sütkérezni a napfényben, úgy tartja, hogy a siker az edzők és a játékosok érdeme. Nagy arról is beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy ő min változtatott az előző szezonhoz képest.

2022. 05. 19. 15:38
Nagy László (balra) tavaly nem akart súlyt helyezni az új edző, Momir Ilics vállára Fotó: Penovácz Károly Forrás: Veszprém Megyei Napló
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A játékosokat és a szurkolókat igencsak meglepte a szezon előtti nyilatkozata. Azt mondta, hogy a csapatával szemben nem elvárás bejutni a Final Fourba. A csapatkapitány, Rasmus Lauge szerint utólag más megvilágításba került a kijelentése: mert így próbálta levenni a terhet a játékosok és az új, a felnőtt szinten tapasztalatlan edző, Momir Ilics válláról. Valóban ez volt a célja?
– Igen. A felnőttekkel korábban nem dolgozó Momir Iliccsel és segítőjével, Gulyás Péterrel szemben irreális elvárás lett volna a Final Four. Illetve szerkezeti átalakítások is történtek, és ezek nem feltétlenül erősítették a csapatot. A mostani keretben nem hemzsegnek a klasszikus átlövők, ezzel nem árulok el nagy titkot. Mindezek ismeretében alakítottuk ki az elvárásainkat a jelenlegi szezonra.

– A szezon előtti célkitűzések tükrében meglepte, hogy a Telekom Veszprém eljutott a kölni Final Fourba?
– Teljes mértékben. Annál is inkább, mert a BL-sorsoláson „behúztuk” a címvédő Barcelonát, a Portót, amelyik nagyon jó kézilabdát játszik, a folyamatosan a topkategóriát képviselő Kielcét és két kellemetlen ellenfelet, a Motor Zaporizzsját és a Dinamo Bukarestet. Mondanom sem kell, hogy utóbbi két csapattól idegenben ki is kaptunk. Ezek után én sem gondoltam azt, hogy ott lehetünk Kölnben, engem is meglepett, milyen szép fejlődésen ment keresztül a csapat a szezon folyamán.

Fotó: Veszprém Megyei Napló/Penovác Károly

– Említette a két kellemetlen vereséget az ősszel az ukrán és a román bajnokkal szemben. Ez volt a mélypont? Sportigazgatóként hogyan tudta kezelni ezeket a helyzeteket?
– Nem lettek megdicsérve a játékosok. Hangsúlyozom, nem a vereséggel, hanem annak mikéntjével voltak problémáink. De elfogadtuk, hogy a játékosok nem gépek, akik automata üzemmódra állítva felmennek a pályára, és győznek. Tudomásul kell vennünk, hogy a sportban olykor becsúszik egy-egy váratlan vereség. Ezzel együtt kell élnünk.

– A januári Eb után látványosan feljavult a Veszprém teljesítménye. Mennyiben köszönhető ez a minialapozásnak, amit Momir Ilics levezényelt?
– Fizikálisan jó állapotban van a csapat, nincsenek sérültjeink, Dejan Manaszkov nem a túlterheltsége miatt szenvedett szalagszakadást. De már ő is velünk van.

Kentin Mahé kivirult Ilics irányítása alatt. Fotó: Veszprém Megyei Napló/Penovác Károly

– Ilics olyan játékosokat is újra felfedezett, akikkel a korábbi edző, David Davis nem találta meg a közös hangot. Kentin Mahé szinte kivirult. Önnek is van ebben szerepe?
– Az edzők érdeme a csapategység kialakítása. Az volt a legfontosabb feladat, hogy tegyenek rendet az öltözőben. Ezt sikerült elérnünk, és az egység most már a játékban is kezd megnyilvánulni. Tisztában voltunk az edzőink tapasztalatlanságával, de örömmel vettük észre, hogy folyamatosan képzik magukat, Ilics rendszeresen beszél az edző kollégákkal, rengeteg információt gyűjt és hasznosít a csapat érdekében. Jó úton jár. 2023-ig él a szerződése nálunk, de ne tekintsünk ennyire előre.

– Rendben, de nem lehet nem beszélni a Szeged elleni két győztes meccsről. A játékosok egyöntetű véleménye szerint rengeteg önbizalmat merítettek a két sikerélményből. Ön is így látta?
– Természetesen. A játékos mindig egy jó csapat elleni meccsen mérheti le, hogy hol tart, mire képes. A Szeged elleni sikerek nyilvánvalóan pozitívan hatottak a csapat lelkiállapotára. Az edzőknek is jó visszajelzés volt, hogy a csapat magas szinten képes megoldani egy-egy komolyabb feladatot.

Momir Ilics kinevezése telitalálatnak bizonyult. Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

– Próbáljon meg nem álszerényen fogalmazni: a Veszprém tavaszi sikereihez hogyan járult hozzá?
– Amivel az előző szezonban gondjaink voltak, elsősorban a korábbi edzővel, David Davisszal való együttműködés okozta nehézségekre gondolok, azokat nem szerettem volna újra elkövetni.

– Milyen hibákra gondol?
– Talán nem voltam olyan erős és határozott, hogy meggyőzzem az edzőt az én igazamról. Nem szeretnék neveket említeni, de elsősorban az igazolásokra gondolok.

– Idén mi működött jobban?
– A siker a játékosoké és az edzőké, én a háttérben mindent megteszek annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen a felkészülés.

– Egy hónap múlva lesz a Final Four. Talán nem sértem meg azzal, hogy nem a Telekom Veszprém a BL első számú esélyese.
– És nem is a második, de a Final Fourban soha nem lehet tudni. De ne szaladjunk ennyire előre, előtte még vár ránk a bajnoki döntő a Szeged ellen.

– Ha nyáron szóba jönni a következő szezon célkitűzése, a mostani események tükrében elvárná a csapattól a Final Fourt?
– Az első szezonban magasra tették a lécet az edzői páros tagjai, de ezzel nincsen semmi probléma. Gyengülni nem fogunk, sőt azt gondolom, hogy sikerült erősítenünk. Nálunk folytatja a Nantes szerb beállója, Dragan Pechmalbeck, a fehérorosz szélső, Mikita Vajlupau, az egyiptomi irányító-átlövő, Jehia el-Dera és az izlandi szélső, aki kilenc gólt dobott ellenünk az Eb-n, Bjarki Mar Elisson. Egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy a jövőben stabil Final Four-csapatként számoljanak velünk.

Borítókép: tavaly nyáron nevezte ki Momir Ilicset (Fotó: Veszprém Megyei Napló/Penovác Károly)

 

 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.