Ugyanaz a társaság, a Duna Aszfalt Zrt. termeli majd ki a két új paksi atomblokk közül a második építéséhez szükséges talajt is, amely e munkát a leendő első bloknál is elvégezte. A társaságtól kapott tájékoztatás szerint a munka nemcsak hatalmas, hanem összetett is. „A kivitelezés járulékos munkái a régészeti szakfelügyelet mellett a már meglévőkön túl az ideiglenes szállítóutak kiépítése, valamint rézsűfelületek kialakítása és geotextíliával való bevédése is. A munka tervezett megkezdése a nyári hónapokban indulna, és az előző projektrészhez hasonló ütemezéssel lehet számolni” – válaszolt a Világgazdaságnak a Duna Aszfalt Zrt.

Tavaly 600 ezer köbméter talajt kellett megmozgatni az 5. blokk előkészítése során.
Fotó: Paks II. Zrt.

Lapunk azt követően kereste meg a céget, hogy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) hozzájárult az új blokk előkészítő földmunkáinak elvégzéséhez is, de eddig nem volt ismert, hogy a küszöbönálló földmunkát is ugyanaz a társaság végzi-e majd, mint az előzőt.

A megbízás ötméteres mélyítésre szólt 

A vállalat felidézte, hogy az 5. blokkal kapcsolatos munkát 2022 novemberében fejezte be határidőre és az elvárt legmagasabb minőségben:

„Ezen sikeres befejezett munka kapcsán kapott megkeresést a Duna Aszfalt Zrt. a munkálatok második szakaszának, a 6. blokk alatti terület 5 méteres szintig történő kitermelésére.”

A megkeresést a piac meghatározó mélyépítő vállalataként kiemelkedő fontossággal kezelik, és ennek tükrében készítik el ajánlatukat. Mivel az ajánlatkészítés jelen pillanatban is zajlik, ezzel kapcsolatban még nem tudtak részletekkel szolgálni.

Ismertették viszont magát a feladatot. Eszerint 

  • a 6. blokk alatti terület előkészítő földmunkái közül a talajvízszintig, vagyis 5 méterig kell a földet kitermelni, és 
  • elvégezni a hozzá kapcsolódó talajminősítéseket. 

Hasonló volumenről lesz szó, mint az 5. esetében, amikor 

több mint 600 ezer köbméter talajt kellett megmozgatni.

Ez jelentős gépszükségletet is igényelt még a nagy kapacitásokkal rendelkező, a hazai útépítésben piacvezető cégtől is.

A ma működő négy blokkon felül építendő 5. és 6. atomblokk mindegyike 1200 megawattos lesz. A kivitelező az orosz Atomsztrojexport, a beruházás mintegy tízmilliárd euróba kerül, az átadást az évtized végére tervezik. Az új atomerőműre a ma működő paksi blokkok majdani felváltása, a karbonmentes energiatermelés hazai arányának növelése és a növekvő energiaigények miatt van szükség. A megvalósítást azonban megnehezítik az Ukrajnát megtámadó Oroszország elleni szankciók, illetve azok következményei. Most éppen az ukrán miniszterelnök szeretné, ha szankció alá kerülne a Paks II. projekt is.

 

Tavaly újabb érdekeltségekhez jutott a Duna Aszfalt

A Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. saját tőkéje tavaly 79 milliárd forintról 85,8 milliárd forintra nőtt, több gazdálkodási mutatója azonban romlott, mindenekelőtt az adózott eredménye csappant meg: 20,4 milliárd forintról 11,8 milliárdra. A társaságnak közvetlenül húsz vállalkozásban van tulajdonrésze, ezen belül tízben 100 százalékos. Honlapja szerint a legutolsó szerzeménye a Horseradish Gazdasági Szolgáltató Kft., amelynek tavaly októberi megvásárlásával kisebb-nagyobb hányadokhoz jutott még a Dömper, a Pannon-Doprastav, a Pantunnel, a Hidro-Duna, a Dovas, a Domasz és az Innovia kft.-kben is. 

215 milliárd forintos árbevételének döntő hányada a közlekedéshez kapcsolódó munkavégzésekből származott.