Csercseszovot nyakon ragadták az FTC népligeti edzőközpontjában

A Ferencváros bajnoki aranyérmes és Európa-liga-szereplő labdarúgócsapatának edzését meglátogatta honosított birkózónk, Bajcajev Vlagyiszlav, aki már magyarként szerzett tavasszal Eb-ezüstérmet Budapesten, néhány napja pedig vb-ötödik helyezést Belgrádban a szabadfogás 97 kilogrammos súlycsoportjában.

Magyar Nemzet
Forrás: MBSZ, NSO2022. 09. 26. 9:28
null
Budapest 20220923 Labdarúgás FTC Csercseszov,Bajcajev találkozó Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly Fotó: Árvai Károly
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A látogatás nem volt véletlen, hiszen Bajcajev Észak-Oszétiából érkezett Magyarországra, éppen úgy, mint Sztanyiszlav az FTC futballistáinak vezetőedzője. Csercseszov volt az, aki menedzsere, Varga Sándor és Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője segítségével felvette a kapcsolatot a Magyar Birkózók Szövetségével (MBSZ), hogy találkozhasson honfitársával.

Erre a focisták válogatott szünetében, s egyben a birkózó világbajnokság után kerülhetett sor a Ferencváros népligeti edzőközpontjában, ahová Bajcajev a szabadfogású válogatott edzője, Gulevszkij Konsztantyin társaságában érkezett.

A két oszét kiválóság hosszasan beszélgetett, sőt még játékosan birkózott is egymással. Bajcajev tréfálkozva nyakon ragadta Cserszeszovot – a tréner ilyen szorult helyzetbe még nem került Magyarországon.   

– Hallottam a fiatalember eredményeiről – mondta Sztanyiszlav Csercseszov a Nemzeti Sportnak.   – Nagyon örülök, hogy találkozhattunk a szülőföldünktől ilyen messze. Szurkolok, hogy a folytatásban is sikereket érjen el.

Bajcajev Vlagyiszlav, a Csepel TC birkózója úgy fogalmazott, megtisztelő volt találkozni honfitársával, és természetesen minden mérkőzésen szurkol a Ferencváros és vezetőedzője sikeréért.

Fotó: MBSZ/NS/Árvai Károly

Az eseményen ott volt az MBSZ televíziós magazinja, a Kétváll stábja is, így a legközelebbi adásban további részleteket is megtudhatunk a két oszét sportember magyarországi találkozásáról.

Borítókép: Sztanyiszlav Csercseszov és Bajcajev Vlagyiszlav is Észak-Oszétiából érkezett Magyarországra (Fotó: MBSZ/NS/Árvai Károly)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.