idezojelek

Geszti Péter és a baloldal mérhetetlen fájdalma

Megszakad a szívünk.

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined

Megszakad a szívünk.

Felhévizy nagyon boldog volt a héten, hiszen valljuk be, elég sok pozitív dolog történt a nemzeti érzelmű emberek számára. Egy zseniális Orbán-beszéddel elindult a parlament őszi ülésszaka, a volt jobbikos KGBélát elítélték, és Olaszországban győzött a jobboldal. Ez utóbbi különösen örömteli, hiszen így Giorgia Meloni vezetésével végre nemzeti kormányuk lesz az olaszoknak. Természetesen ez jó Magyarországnak is, hiszen egy jelentős befolyással bíró országgal bővült azoknak a nemzeteknek a száma, ahol a magyar kormánnyal korrekt, mondhatni baráti viszonyt ápolnak. Szóval nem volt rossz ez a hét. Azonban ahogy az lenni szokott, mindig keveredik egy kis üröm is az örömbe. 

De most ezért kivételesen Felhévizy saját magát okolta, hiszen ő az, aki rendszeresen olvassa a baloldali sajtót és rendre olyan megnyilvánulásokkal találkozik, amelyek kiverik nála azt a bizonyos biztosítékot. 

Most is ez történt. Geszti Péter volt a főszereplő, bár ezúttal produceri mivoltában kóstolta be finoman a kormányt. Annyi történt, hogy Gárdos Péter szeretett volna filmet forgatni Semmelweis Ignácról. Ennek a filmnek Geszti lett volna a producere, azonban annak ellenére, hogy első körben a forgatókönyvre megkapták a támogatást a Nemzeti Filmintézettől, végül mégsem ők kapták a végső megbízást. Ennek oka Gesztiék szerint, ahogy az végül a regény formájában megjelenő Gárdos-mű sajtótájékoztatóján elhangzott, az, hogy  olyan valaki is érdeklődött a téma iránt, aki közelebb áll a lehetőséghez, hogy le is forgassa a filmet. Ezzel a körmönfont megjegyzéssel finoman utaltak az alkotók, a támogatást végül elnyerő Lajos Tamás Semmelweis-filmjére, amelyet a Sorstalanságot is jegyző Koltai Lajos rendez majd. Természetesen a Népszava tudósításában nem mulasztja el megjegyezni, hogy Koltai a megújult SZFE-n tanít, illetve azt sem, hogy Lajos Tamás a NFI-rendszer legsikeresebb producere.

Geszti úgy fogalmazott, hogy „A megfelelő helyre mentünk a pofonért”.

Ilyenkor persze minden fórumon nyomulnak, a Forbes legfrissebb számában szintén Gárdos Péter volt a téma, ahol a rendező azon kesergett, hogy az állami támogatás miatt nincs akkora respektje a filmszakmának, mint fiatalkorában. Példát is felhozott igazolásképpen, amelyben elmesélte, hogy gimnazista korában látott egy sportkocsit az Astoria előtt elsuhanni, a vezetőjének filmszerűen lobogott egy piros sál a nyakában és kiderült, Makk Károly volt az illető. – Korunk hőse volt, na ez most már nem így van – mondta a rendező az üzleti lap hasábjain. 

Helyben vagyunk. 

– Szóval régen minden jobb volt, mint most. Illetve addig minden jó volt amíg baloldali kormányok voltak hatalmon. Addig nem kesergett se Geszti, se Gárdos, se Alföldi. De például Nagy Ervin se sírta tele a médiát a mellőzése miatt, mint korábban az ATV-ben, ahol elmesélte, hogy közéleti megnyilvánulásainak számos negatív következménye van a mai napig: rendszeresen elesik munkáktól miatta, de ez nem tántorítja el, szerinte ugyanis már nincs hova hátrálni. Ez teljes nonszensz, liberális blabla, hiszen szinte mindenben is szerepel a művész úr.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ebben egy követ fújnak a baloldali, liberális művészeink a brüsszeli elittel, hiszen nekik is akkor jó és módfelett demokratikus egy adott ország kormánya, ha baloldali, és ezért úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Geszti Péter és a hozzá hasonló magas lóról beszélő, liberális művészek egész egyszerűen nem bírják feldolgozni, hogy már nem az a világ van, amikor kizárólag ők szerepeltek mindenhol, ők kaptak minden felkérést, minden támogatást. Bár mint tudjuk az összes művészethez hasonlóan a humor is baloldali műfaj, ez a felháborító baloldali álláspont még viccnek is rossz, egyenesen szánalmas – gondolta magában Felhévizy, majd leült az íróasztalához, hogy végre befejezze egy kedves olasz barátjának írt, Meloniék választási győzelméhez gratuláló levelét.

Borítókép: Geszti Péter dalszövegíró, énekes, reklámszakember a Hogy volt!? című tévéműsor felvételén az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisának stúdiójában (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.