Közélet

Orosz–ukrán háború 396. nap – friss hírek

Mérsékelt előrehaladásokat érnek el az oroszok az Ukrajnában folytatott harcok során.

Továbbra is súlyos harcok folynak Bahmut utcáin, a jelentések szerint az oroszok oldalán harcoló Wagner-csoport már teljesen átvette az irányítást azon üzem felett is, ahol pár napja még Volodimir Zelenszkij látogatott el. Az éjszakai harcok nyomán több utca lényegében lángokban állt, erről a Twitteren is megjelentek bejegyzések.

Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentésére, miszerint nukleáris fegyvereket telepít Fehéroroszországba, már a Pentagon is reagált, értékelésük meglepően semleges és nyugodt volt. Putyin televíziós beszédéből kevesen emelték ki, hogy azt is elmondta, Oroszország és Kína nem hoz létre katonai szövetséget. Véleménye szerint a nyugati hatalmak egy új „tengelyt” építenek, amely némileg hasonlít Németország és Japán második világháborús szövetségére.

Közbven Andrey Kelin az Egyesült Királyság orosz nagykövete a britek által Kijevnek szállított szegényített urántartalmú lövedékekről, valamint a Moszkva és London közötti kapcsolatok általános hanyatlásáról beszélt az Izvesztyiának adott interjújában. Mint mondta:

A hosszú távú következmények, beleértve Ukrajnát és magukat az ukránokat, egyáltalán nem érdeklik a briteket.

Oroszország a – tette hozzá – azonban nem hagyja válasz nélkül az Egyesült Királyság összes bűnét, beleértve a tiltott fegyverek Ukrajnának való szállítását. Véleménye szerint a londoni kormányzat célja, hogy mindig és mindenhol a kollektív Nyugat „háborús pártjának” az élén álljon. Ily módon azt reméli, hogy fenntartja vezető szerepének látszatát az amerikai csatlós országok között. A politikusok teszik ezt az egykori birodalom több évtizedes csökkenő befolyása miatt, illetve mert a növekvő gazdasági problémákról is megpróbálják elterelni a figyelmet – tette hozzá. Mint mondta, az angolok a „háború mindent felülír” logika szerint cselekszenek. Ezért tudatosan játszanak a konfliktus eszkalálódására. A hosszú távú következmények, többek között Ukrajnára és magukra az ukránokra nézve, egyáltalán nem érdeklik a briteket.

Előző napi híreiket itt olvashatja.

19:32

Oroszországban zuhant le egy felfegyverzett ukrán drón

Robbanóanyaggal megrakodott ukrán drón hullott alá az oroszországi Tula megyében, Kirejevszkben - közölték rendvédelmi szervek.

17:31

Orosz atom: Ukrajna az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását követeli

Reagált a NATO, az Egyesült Államok és Ukrajna is Vlagyimir Putyin tervére, miszerint az év közepére taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszországba. Ukrajna nyomban sürgette a nyugati szövetségeseket az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívására.

13:38

Új toborzási kampánnyal próbálják az Ukrajna elleni harcba csábítani az orosz férfiakat

Készpénzes bónuszokat és csábító előnyöket ígérnek a jelentkezőknek az oroszországi médiafelületeken elindult toborzókampányok. A felvételi irodák egyetemekkel és szociális szolgáltató ügynökségekkel dolgoznak együtt a diákok és a munkanélküliek csábítása érdekében.

12:39

Egyre inkább szexuális kizsákmányolás célpontja az ukrán menekültek

Kutatások szerint az ukrán menekültek egyre gyakrabban válnak szexuális kizsákmányolás célpontjává, és megnőtt az érdeklődés a pornográfia iránt, amely azt állítja, hogy a háború sújtotta országból származó menekültek szerepelnek benne. A Thomson Reuters végezte a kutatást, amely megállapította, hogy az ukrán menekültek úgy az emberkereskedők, mint a kiberkukkolók áldozatai is lehetnek – számolt be az elemzésről a The Guardian.

A kutatók az internetes keresőmotorok globális forgalmának elemzésével megnövekedett érdeklődést tapasztaltak az ukrán pornográfia iránt, mióta Oroszország 2022 februárjában megszállta Ukrajnát. Úgy vélik, hogy az online megnövekedett érdeklődés arra ösztönözheti a bűntetlenül tevékenykedő emberkereskedőket, hogy gyakrabban cselekedjenek. A szervezet sürgős intézkedésekre szólított fel a védelem megerősítése érdekében, hogy segítsenek biztonságban tartani a szexuális kizsákmányolás által veszélyeztetett ukrán nőket és gyermekeket.

Az internetes keresési trendek elemzése során olyan pornográf videókat találtak, amelyek azt mutatják, hogy ezekben az ukrán menekültek száma robbanásszerűen megnőtt az elmúlt hat hónapban. Az ukrán menekülteket tartalmazó 13 pornográf videóról készült pillanatnyi elemzés azt mutatja, hogy januárban 275 ezer alkalommal nézték meg őket.

orosz ukrán háború friss hírek
Kapcsolódó cikkek