Hónapok óta mondogatják a közgazdászok, hogy a pandémia után az amerikai fogyasztók dollárjaikat az áruk helyett most már inkább szolgáltatásokra költik. A járvány múltával újra megteltek a koncerttermek, az edzőközpontok, s a légitársaságok, étteremláncok is alig győzik a rohamosan bővülő keresletet. A Ticketmaster adatai szerint a koncertjegyeladások 45 százalékkal emelkedtek idén februárban 2019 azonos időszakához képest, miközben az elemzők csak 30 százalékos növekedéssel számoltak. A Planet Fitness edzőtermi lánc taglétszáma idén januárban 25 százalékkal múlta felül a 2019-es adatokat. Elemzőknek már korábban is feltűnt, hogy a fogyasztás visszaépülése a Covid után jóval gyorsabb és szélesebb körű, mint amit a Katrina hurrikán után New Orleans, vagy a 911 után New York példája mutatott.

A tőzsdék mintha csak ezen a héten csodálkoztak volna rá erre a piaci jelenségre. Szerdán sikerült a tengerentúli börzéknek két éve nem látott mértékű egynapos százalékos esést elszenvedniük. Az S&P 500 és a Dow Jones közel 4, illetve a NASDAQ Composite majd 5 százalékos zuhanását két kiskereskedelmi lánc gyorsjelentésével magyarázták a piacon. Mondván, a befektetők aggodalmai jelentősen erősödtek, miután a Walmart és a Target gyorsjelentése is a profitmarzs csökkenésére figyelmeztetett. 

A kiskereskedők és az árukat kiszállító futárszolgálatok a pandémia nyertesei voltak, hiszen a láncok a legnagyobb lezárások idején is nyitva tarthattak. Bár az árukra fordított kiadások csökkenése várhatóan lazítja a szakadozott ellátási láncok kifeszítettségét s talán az inflációs nyomást is enyhítheti. A szórakoztatóipar fellendülése és az újraéledő nyári vakációk drámai átrendeződést hoznak a tőzsdéken, ahol a pandémia alatt szinte kőbe vésetten szilárd kereslettel és stabilan beékelt árrésekkel lehetett kalkulálni. Ehhez képest Brian Cornell, a Target vezérigazgatója úgy tapasztalja, hogy a vásárlók lemondanak a tartós fogyasztási cikkekről, s egész falas televíziók vagy házimozik helyett éttermi ajándékkártyákat és kényelmi szolgáltatási csomagokat vásárolnak.

Experienced,Self-defense,Instructor,Teaching,Women,To,Perform,Guillotine,Choke,And
Kérdéses, hogy az amerikai gazdaságot mekkora megrázkódtatások érik a Fed kamatemelési ciklusának felívelő szakaszában, s a leszálló ágban mennyire lesz puha a landolás
Fotó: Shutterstock

 

Kérdéses, hogy az amerikai gazdaságot mekkora megrázkódtatások érik a Fed kamatemelési ciklusának felívelő szakaszában, s a leszálló ágban mennyire lesz puha a landolás. Örök dilemma ilyenkor a növekedés lassulása, ami elkerülhetetlen velejárója a gazdaság hűtésének. Nem véletlen, hogy a nagybankok sorra vágják vissza a gazdasági kilátásokat. És az amerikai gazdaság üzemi hőmérsékletének óvatlan beállítása a stagfláció rémével fenyeget a nem is oly távoli horizonton. Egyelőre az sem világos, hogy a fogyasztói kiadásoknak az árupiacról a szolgáltatási szektor irányába való átáramlása mennyire gyorsan hűti az árnyomást. Aligha nyugtatja meg a piacokat, hogy a Fed addig emelné a kamatokat, amíg egyértelmű és meggyőző bizonyíték nem áll rendelkezésre arra, hogy az visszahúzódik. 

Váratlanul nőtt a segélykérelmek száma

Váratlanul emelkedett az új igénylések száma az amerikai munkanélküli-ellátásban. Az állami munkanélkülisegély-kérelmek száma 21 ezerrel, szezonálisan kiigazítva 218 ezerre nőtt a múlt héten, ami január óta a legmagasabb érték – közölte tegnap az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma. A Reuters által megkérdezett elemzők 200 ezer kérelmet jósoltak. A mostani szint megfelel a 2019-es prepandémiás év átlagának. Az új állások száma immár a 12. egymást követő hónapban haladta meg a 400 ezret. Az egy hétnél hosszabb ideig ellátásban részesülők száma utoljára 1969-ben volt ennyire alacsony. A továbbra is feszített, ami bérinflációt generál. A fizetésnövekedés a múlt hónapban kissé lelassult, de továbbra is erős. A munkavállalók átlagos órabére áprilisban 5,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbihoz képest, de elmaradt a fogyasztói árak 8,3 százalékos emelkedésétől abban a hónapban.