idezojelek

Hol meg „Klicskóval” beszél

Maga Karácsony Gergely is értékelte a hét végén megtartott időközi önkormányzati választásokat.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Maga Karácsony Gergely is értékelte a hét végén megtartott időközi önkormányzati választásokat.

A hűvös kívülállót alakító főpolgármester fejcsóválva közölte, kár tagadni, a körzetek zömében a Fidesz–KDNP jelöltjei cipóra verték a „demokrata” pártokat. (Javára szóljon, nem azt kezdte el bizonygatni, hogy teszem azt, a kormánypártok átjelentkezett vidéki fideszeseket hordtak kisbuszokkal az alulmaradt kerületekbe stb.). Karigeri szerint szimplán arról van szó, hogy szavazóik távolmaradásukkal büntették az ellenzéki pártokat azért a teljesítményért, amit április 3-a óta produkáltak. (Szerintem elvétette a dátumot, 2019 októberét akart mondani.) Facebook-bejegyzésének legszebb mondatát idemásolom: „Ideje hát felébredni és szembesülni az üzenettel, mert erre a politikai teljesítményre nem mehetnek rá a szabadság utolsó kis körei, az önkormányzatok, a szabad városok, a szabad kerületek.” („A szabadság utolsó kis körei” nyilván azok a választókörzetek, ahol a szabadság úgy jelentkezik, tudomásul lehet venni a sárga útfelfestéseket, a sávlezárásokat, a méhlegelőnek keresztelt burjánzó gazt, a hiányzó szeméttárolókat meg az aluljárókban szundikáló, tivornyázó hajléktalanokat.)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A méretes zakóhoz természetesen köze nincs a székesfőváros frontemberének, hiszen ő nemigen jár ki a terepre. Különben is, amióta letett miniszterelnöki ambícióiról, ideje nagy részét a közösségi oldalon tölti vagy – mint legutóbb – szivárványosra lobogózza az eladásra kínált Városházát. Esetleg negyedórán át hagyja, hogy hülyét csináljon belőle egy Vitalij Klicskóként bemutatkozó telefonbetyár.

Karigeri Budapest főpolgármestere. Önök kérték.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Uniformizált, szervetlen épületek árasztották el a világot

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.