IM: A baloldalon teljes a káosz, Ujhelyiék erről próbálják elterelni a figyelmet

Az igazságügyi tárca keményen reagált az MSZP-s politikus és a Jobbik népszavazási kezdeményezésére.

Magyar Nemzet
2022. 08. 09. 13:50
UJHELYI István
Budapest, 2021. március 22. Ujhelyi István EP-képviselő (MSZP-Párbeszéd) felszólal a 2021-27. évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 22-én. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar kormány elkötelezett az uniós tagság mellett, ezt erősíti, hogy a magyar lakosság 80 százaléka ma is az uniós tagság mellett voksolna – írta az Atv.hu kérdésére az Igazságügyi Minisztérium kommentálva Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő és a Jobbik népszavazási kezdeményezését. 

Ujhelyi István egy nap alatt visszavonta a kezdeményezést Gyurcsány náci tagozata kedvéért, a baloldalon teljes a káosz, erről próbálják meg kétségbeesetten elterelni a figyelmet – válaszolta az igazságügyi tárca az ATV-nek, miután Ujhelyi István vasárnap a Facebook-oldalán bejelentette: hivatalosan is benyújtja az illetékes választási bizottságnak azt a jogászokkal egyeztetett kérdést, miszerint „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?”

Tegnap Ujhelyi István azonban már vissza is vonta kezdeményezését, mivel több baloldali politikus, így a Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc és Cseh Katalin EP-képviselő is bírálta emiatt. Gelencsér Ferenc közösségi oldalán óriási hibának nevezte a szocialista politikus tettét:  

Magyarország az EU teljes jogú tagja. Ennek a tagsági viszonynak a megkérdőjelezését bedobni a politikai aréna napirendjének kellős közepébe, és valós, súlyos téttel bíró vita tárgyává tenni, több mint bűn – óriási hiba – írta. 

Cseh Katalin szintén „teljesen felesleges politikai hazardírozásnak” nevezte a hasonló referendumot és a Brexitre utalva kijelentette: a Momentum nem támogatja kezdeményezését. Ezután Cseh és Ujhelyi szópárbaját olvashatták a kommentelők  a „belső ellenzéki szkanderről”.

A szocialista politikus tegnap kiadott egy közleményt is: ebben azt írta, hogy a kezdeményezést a „legfelső fiókba rakja”, mert szerinte nem az a fontos, hogy az ellenzék kezdeményez-e egy ilyen népszavazást, hiszen nem ezen múlik a magyarok uniós tagsága, hanem azon, hogy az emberek hogyan vélekednek erről a kérdésről.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke viszont fenntartja saját kezdeményezését annak ellenére, hogy a Jobbik honlapján olvasható, 2003-as alapító nyilatkozat szerint „Elfogadhatatlan számunka az az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár!”

Borítókép: Ujhelyi István (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.