Az ukrán Állambiztonsági Szolgálat (SZBU) azt állítja, az Ukrán Legfelsőbb Tanácsig, a Verhovna Radáig érnek annak a kémhálózatnak a szálai, amelyet még a háború elején kezdett felfejteni, és mostanra sikerült is felgöngyölítenie. Az ukrán titkosszolgálat azt nem árulta el, tudja-e hol van most a kémkedéssel megvádolt ukrán politikus, Andrij Derkacs. Azt azonban közölte, hogy a független parlamenti képviselő és üzletembert azzal vádolja, hogy biztonsági cégek hálózatát hozta létre Ukrajnában azzal a céllal, hogy közreműködésükkel segédkezzen az orosz fegyveres erők kelet-ukrajnai bevonulásában – írja a Reuters.

Ukraine Unity Day
Az ukrán Legfelsőbb Tanács egyik képviselője is segíthetett az orosz csapatok bevonulásának előkészítésében, állítja az ukrán titkosszolgálat, amely közölte azt is: bizonyítéka van arra, hogy a parlamenti képviselő évek óta kémkedik az orosz katonai hírszerzésnek. Az orosz megszállás előkészítésére pár havonta 3-4 millió dollárt kapott, a feladata az volt, hogy ez gyorsan és békésen sikerüljön.
Fotó: Sputnik via AFP

 

A hírügynökség sem tudta elérni a politikust, de megjegyzi, hogy Derkacs korábban tagadta az ellene felhozott vádakat, és azt állította, a korrupció felszámolására tett kísérletei miatt vált a támadások céltáblájává.  Az ukrán SZBU ezzel szemben Derkacs parlamenti asszisztensének, Igor Koljhajevnek a vallomására mutat. Az orosz hadműveletek kezdetén elfogott Koljhajevet azzal vádolják, ő közvetítette az üzeneteket a képviselő és az orosz katonai hírszerzés között. Derkacs asszisztense azt vallotta, a fönöke által alkalmazott biztonsági emberek feladata volt, hogy az orosz katonai páncélozott járművek békés bevonulását biztosítsák a kelet-ukrajnai városokba.     

Derkacs ezért, a vád szerint, pár havonta 3-4 millió dollárnyi "ösztönzést" kapott.

Az ukrán képviselőt az Egyesült Államok még 2020-ban szankciókkal sújtotta. Azzal vádolták, hogy kísérletet tett az amerikai elnökválasztás befolyásolására. A washingtoni pénzügyminisztérium két évvel ezelőtt jelentésében azt írja: Derkacs vélhetően egy évtizede kémkedhet már az oroszoknak. Az ukrán politikus volt segédje azonban vallotta, Derkacsot 2016-ban szervezte be ügynökévé a GRU, igaz, akkor maga a szolgálat vezetője, Igor Koborov tette ezt.