Közélet

A mongol miniszterelnök megmondta, kik az oroszellenes szankciók legnagyobb vesztesei

Mongólia szenved az oroszok ellen hozott szankcióktól – erről a mongol miniszterelnök, Luvsannamsrein Oyun-Erdene beszélt a Financial Timesnak adott interjújában. A miniszterelnök szerint az ukrajnai konfliktus nem csak a két ország viszálya, mivel túlságosan nagy mértékben érinti a háború a világgazdaságot, különösen a kicsi, tengerparttal nem rendelkező országokat.

Annak ellenére, hogy Mongólia demokratikus ország, az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók megállíthatatlanul átgyűrűznek és megroppantják a gazdaságát – mondta Luvsannamsrein Oyun-Erdene. A mongol miniszterelnök szerint a Moszkva elleni korlátozó intézkedések kettős szankciókká váltak, amelyek más országokat is sújtanak. 

Mongolian Prime Minister Luvsannamsrain Oyun-Erdene
Mongólia miniszterelnöke, Luvsannamsrein Oyun-Erdene (középen).
Fotó: Anadolu Agency via AFP

Mongólia nem követett el bűnt 

– mondta a miniszterelnök.

Postai küldeményként küldik a kínaiak Oroszországba a szankció alá eső csipeket

Több millió holland gyártmányú mikrocsip került tavaly Oroszországba viszonteladókon keresztül már a nyugati szankciók elfogadása után, derítette ki egy holland lap.

Példának hozta fel, hogy azok a légitársaságok, amelyek futtattak Európa–Ázsia járatokat, Mongólia légterét is igénybe vették, ami után navigációs díjat fizettek Ulánbátornak. Ezektől a pénzektől Mongólia elesett azt követően, hogy a nyugati szankciók miatt több ország is leállította az Oroszországba tartó vagy orosz légteret is igénybe vevő járatait – erről a Ria Novosztyi írt.

A miniszterelnök szerint az ukrajnai konfliktus nem csak a két ország viszálya, mivel túlságosan nagy mértékben érinti a háború a világgazdaságot, 

különösen a kicsi, tengerparttal nem rendelkező országokat.

 

Mongólia háború szanckió
Kapcsolódó cikkek