A Digi Magyarország és az Invitel augusztus 5-től felveszi kínálatába az Arena4 és az újonnan induló Match4 sportcsatornákat, ezzel párhuzamosan a saját gyártású és évek óta veszteségesen működő Digi Sport három adója beszűnteti adását. A népszerű utánpótlás magazint, a Nap Hősét, a Magyarországon elsők között a Digi és Invitel előfizetőinek elérhető Match4 sugározza majd. 

Television televízió streaming közvetítés tévécsatornák, TV multimedia panel. Web banner image with copy space
Fotó: Shutterstock

A Match4 elsősorban a közkedvelt nemzetközi labdarúgó bajnokságok közvetítése köré épül, emellett láthatók lesznek darts (PDC) és kiemelt technikai sportesemények (NASCAR, IndyCar, Superbike) is. Az Arena4 Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő sportcsatornája, műsoridejének közel 50 százalékában élő közvetítéseket sugároz. Növekvő népszerűségét annak köszönheti, hogy a német Bundesliga és az UEFA nemzetközi válogatott mérkőzéseinek közvetítése mellett az amerikai futball rajongóinak kedvencének számító NFL és NCAA meccseket, valamint a MotoGP futamait, és számos küzdősport eseményt, összecsapást is közvetít. A két új csatorna mellett megjelenik hamarosan a Digi kínálatában az Arena4+, Magyarország első sport-streaming szolgáltatása.

Változnak a filmcsatornák

Szeptember 1-től a FilmBox csatornát elindítja a digitális csomagban, valamint a FilmBox Extra HD csatornát nézhetik a FilmNow csatorna helyett az előfizetők. Emellett új csomagajánlat részeként, FilmBox Pak néven szintén szeptember 1-től, a FilmBox Premium, FilmBox Stars, FilmBox Extra HD és Filmbox Family csatornák is a Digi, illetve az Invitel előfizetőinek képernyőjére kerülnek. A 12 lineáris csatorna és több mint 800 film és sorozat on demand hozzáférését biztosító Filmbox+ alkalmazás használatát is tartalmazza majd a Digi előfizetőinek szóló csomagajánlat. Az új filmes csatornák indulásával egyidőben megszűnik a FilmNow, és ezzel párhuzamosan megszűnnek a Digi World, a Digi Life, a Digi Animal World, a H!t Music Channel és a Music Channel adásai is. 

Az ismeretterjesztő csatornák helyett induló új adókról a későbbiek során tájékoztatja előfizetőit a Digi csoport.

A FilmBox Pak feláras, szeptember 1-től elérhető csomagajánlatában négy prémium mozicsatornát, valamint a hozzá kapcsolódó Filmbox+ applikációt teszi elérhetővé a Digi előfizetők részére. A Filmbox Prémium csatorna a nagy hollywoodi filmstúdiók kínálatából kínál szórakozást, a FilmBox Extra HD egy csatorna azoknak, akik a minőségi filmeket, sorozatokat, mozisikereket kedvelik. A FilmBox Stars kínálatában közkedvelt akciófilmeket, vigjátékokat nézhetnek míg a FilmBox Family kínálatában örök klasszikusok, mozisikerek, sorozatok, rajzfilmek hozzák össze a családokat. Minden csatorna reklám- és megszakításmentes szórakozást kínál előfizetőinek. A Filmbox Pak előfizetés részeként az előfizetők hozzáférést kapnak a Filmbox+ digitális szolgáltatáshoz is, 12 lineáris csatorna mellett több mint 800 filmet és sorozatot nézhetnek a szolgáltatás keretén belül.