2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Színes

Itt a Korda-bejelentés: Befejeztük, hogy ketten állunk a színpadon!

Idén több mint száz koncertet adott a Korda-házaspár, most azonban nagy bejelentést tettek. Korda György azt is elárulta, hogy mi ad neki erőt ahhoz, hogy a 84. születésnapjához közeledve is így bírja a tempót.

  • Itt a Korda-bejelentés: Befejeztük, hogy ketten állunk a színpadon!

Engem bizony Klárika tart karban

- mondta a Blikknek Gyuri bácsi. Hozzátette: 

Engem, minket tényleg az tart életben, hogy hívnak fellépni és szeretnek, nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalok is.

Korda-házaspár több mint 100 koncertet adott idén, de nem állnak le jövőre sem, sőt mi több, nagy durranással készülnek: élő zenekaros turnéba vágnak.

Befejeztük azt, hogy ketten állunk tízezer ember előtt a színpadon. Május 4-én a Budapest Parkban lesz egy koncertünk, ahol már nemcsak ketten lépünk színpadra, hanem lesz zenekar, vokalisták, táncosok és látvány, egyedi háttérvetítés is

- jelentette be Balázs Klári, aki ezt is bevallotta, életükben először dolgoznak egy komoly menedzsmenttel.

Soha nem gondoltuk volna, hogy minél idősebbek vagyunk, annál több felkérést kapunk és annál több szeretet irányul felénk - tette hozzá Klárika.

Gyuri bácsi megjegyezte azt is, hogy már negyven élőzenekaros fellépésük van beiktatva a naptárba jövőre.

Korda György az elmúlt 60 év egyik legismertebb magyar táncdalénekese

Több száz nagysikerű dal mellett a közelmúltban a fiatalok által is felkapott száma a Reptér. Mindemellett a pókerben is kiváló teljesítményt nyújt. Kártyaszenvedélyéhez legendák fűződnek.

Korda György második felesége a szintén táncdalénekes Balázs Klári. Kölcsönös inspirációjuk művészetük kiteljesedését, Korda esetében megújulását is jelentette. Néhány hónapos turnékkal tíz évet töltöttek Észsk-Amerikában.

Korda György legmagasabb állami kitüntetése A Magyar Érdemrend tisztikeresztje, amit 2005-ben kapott meg.

naphire.hu

Kapcsolódó: 

Radar - A Korda házaspár új életet kezd

Évtizedeket fiatalodik Korda György a SZIN-en

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!