2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Minden idők legnagyobb Vermeer-kiállítása nyílik Amszterdamban

Johannes Vermeer festményeiből nyílik kiállítás pénteken az amszterdami Rijksmuseumban. A 17. századi németalföldi mester eddigi legteljesebb életműtárlatán 28 képét láthatja a közönség.

  • Minden idők legnagyobb Vermeer-kiállítása nyílik Amszterdamban

A Delftben élő, és nagyon korán, 43 évesen elhunyt Vermeer lassan dolgozott, a művészettörténészek szerint mindössze 37 képet festett. Teljes életművének nagyjából a kétharmadát láthatja a közönség az amszterdami tárlaton.

Vermeerről nagyon keveset lehetett tudni, ezzel érdemelte ki a "Delft szfinxe" elnevezést is. Nem hagyott hátra leveleket vagy naplót, és nincs ismert portré sem róla. A kiállításhoz végzett kutatások azonban tovább bővítették a munkásságával kapcsolatos ismereteket.

Taco Dibbits, a Rijksmuseum igazgatója elmondta, hogy a nagy családban élő Vermeer nemcsak festett, de műkereskedőként is tevékenykedett. Képein szinte fotografikus élességgel ábrázolta a napfényben fürdő bensőséges jeleneteket. Ma is ezt a teljes összpontosítást és nyugalmat szeretjük, ami a festményekből árad - magyarázta az igazgató.

A kiállításhoz végzett kutatásokból Dibbits szerint többet tudtak meg a művész életéről, háztartásáról, közvetlen kapcsolatairól, megrendelőiről, de alkotásai jelentéséről is.

A tárlaton a művész leghíresebb képei, a Leány gyöngy fülbevalóval (1664) és A tejeslány (1659) mellett két tájképe és több női portréja is megtekinthető.

"Vermeer festményeit nézve szembeötlő, hogy többnyire a nők a főszereplők" - mutatott rá Pieter Roelofs, a kiállítás kurátora, megemlítve, hogy Vermeernek hét lánya volt.

Vermeer halála után fennmaradt egy vagyonleltár, amely művészettörténeti szempontból azért fontos, mert számos olyan tárgy szerepel rajta, amelyek a festményein is megjelennek.

A művészettörténészek és kutatók vitájának tárgya, hogy vajon Vermeer használt-e camera obscurát az alkotás folyamatában. Annyi bizonyos, hogy a tökéletes perspektíva megalkotására törekedett.

Roelofs szerint Vermeer művei lényegesen nagyobb művészi értékkel bírnak, mint amit egyszerű gyakorlattal és ügyes kézzel meg lehetett volna valósítani. A legújabb kutatások arra utalnak, hogy például A tejeslány kompozíciója többször is megváltozott. Roelofs szerint folyamatosan tökéletesítette alkotásait.

Az amszterdami kiállítás megvalósításához hét ország 14 múzeuma és magángyűjteménye adta kölcsön Vermeer-festményeit. A tárlat júniusig látogatható.

Dibbits elmondta, hogy a Vermeer-kiállítást máris hatalmas érdeklődés övezi, elővételben 200 ezer jegyet váltottak rá. A múzeum a nyitvatartási idő meghosszabbítását tervezi, hogy minél többen megnézhessék a tárlatot.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!