2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kék hírek

Öt éven keresztül mérgezte a 7 éves Oliviát az anyja, végül belehalt

Mindenkinek megszakad a szíve, ha meghallja a kis Olivia történetét. Fiatal kora ellenére szörnyű megpróbáltatásokat élt át, miközben valójában egészséges volt.

  • Öt éven keresztül mérgezte a 7 éves Oliviát az anyja, végül belehalt

Az egész 2012-en kezdődött, amikor Kelly Renee Turner először vitte kórházba a kis Olivia Gant. A lány ekkor kétéves volt, és súlyos székrekedéstől szenvedett. A kolorádói kórházban megműtötték, majd hazaengedték. Csakhogy anyja nem sokkal később ismét orvoshoz vitte azt állítva: nehezen eszik, és nem emészti meg az ételt. Az észrevétele egy komoly orvosi kezelést indított el, ami meghatározta Olivia hátralévő életét.

A következő öt évben Olivia több mint 1000 kórházi látogatáson és számos sebészeti beavatkozáson esett át. Ezek közé tartozott az is, hogy gyomorszűkítő műtétet végeztek rajta. Annak ellenére, hogy egyetlen orvos sem volt szemtanúja, Turner azt mondta, lányának rohamai vannak. Emiatt Oliviát erős gyógyszerekkel kezelték, amik nagyon megterhelték a kis testét. Később a nő azzal állt elő, hogy Olivia tápcsövei nem működtek, így intravénás csövet kapott, ami közvetlenül az ereibe juttatta a tápanyagokat. A kislány ettől annyira legyengült, hogy gyakran az ágyhoz volt kötve és kerekesszékbe kényszerült.

A nő a közösségi médiában és egy blogon keresztül dokumentálta lánya leépülését. A képeken kivétel nélkül a kórházban vagy a betegágyában volt látható Olivia. Később a barátait is átverte, ugyanis azt állította:  a lánynak az életmentő kezeléshez el kell utaznia, amit nem tud kifizetni. Az ismerőseik megsajnálva őket gyűjtésbe kezdtek, összesen 22 ezer dollárt ( kb. 8,5 millió forintot) adományoztak nekik.

 

De még ez sem volt elég a nőnek, ugyanis azt közölte a támogatóikkal: Olivia egészségügyi problémáira nincs gyógymód, halálos beteg. Azt mondta az orvosoknak, hogy lányát életben tartani igazságtalan és kérte kapcsolják le a gépeit. Az orvosok azonban nem értettek egyet vele, ezért az édesanya másodvéleményt kért. Az új doki már hajlandó volt jóváhagyni a kérését, miszerint ne élesszék újra Oliviát, hogy békében távozhasson.

Turner ezután egy újabb felhívást tett közzé, hogy teljesíteni tudja Olivia utolsó kívánságait. Ekkor 11 000 dollárt (kb. 4,2 millió forint) gyűjtött és egyik napról a másikra országos hírességgé vált. Végül a lány 2017. augusztus 20-án elhunyt.

Aztán 2018-ban úgy tűnt, hogy a tragédia ismét lecsapott a családra. Turner azt állította az orvosoknak, hogy másik lánya csontfájdalmaktól szenved, és attól tartott korábbi rákja tért vissza. Ám amikor az orvosok utánajártak, nem találtak feljegyzéseket a diagnózisáról. Ez gyanút kellett, ami után biztosak lettek abban, hogy semmi baja. Sőt már Olivia egészségügyi problémáit is megkérdőjelezték.

A hétévesen elhunyt kislány holttestét exhumálták, a boncolás során kiderült, hogy nem volt bélelégtelenség, és nem volt semmilyen más betegsége sem, amit korábban Turner állított. A rendőrség ekkor jutott arra a megdöbbentő következtetésre, hogy Oliviával soha semmi baj nem volt.

A nyomozók megtudták, hogy Turner ragaszkodott az összes tragikus orvosi eljáráshoz, mindent ő irányított, egészen gyermeke haláláig. A bírósági tárgyaláson azzal próbálta menteni magát, hogy Münchausen-szindrómás. (Egy olyan pszichológiai rendellenesség, amiben valaki úgy tesz, mintha a szerette - gyakran egy gyermek - beteg lenne, hogy a figyelem középpontjába kerülhessen.) Idén februárban a 43 éves Turnert 16 év börtönbüntetésre ítélték.

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!