Közélet

Két fronton is menekülnek az oroszok Ukrajnában

Az orosz invázió egyre inkább úgy tűnik, hogy balul sült el, a Kreml nagyon elszámíthatta magát a támadással.

A hét folyamán jelentős és gyors előrenyomulásra voltak képesek az ukrán hadsereg egységei Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti beszámolója alapján, így mind az ország déli, mind a keleti részén számos települést foglaltak vissza azokból a területekből, amelyeket Oroszország „magához csatolt”.

Fotó: Yasuyoshi Chiba / AFP

Az orosz pszeudonépszavazások óta települések tucatjait sikerült felszabadítani a megszállás alól, mind Herszon, mind Harkiv, mind Luhanszk és Donyetszk tartományokban – közölte Zelenszij.

Az oroszok szeptember 23-án kezdődő, szabadnak egyáltalán nem nevezhető népszavazások segítségével igazolták a területek meghódításának igényét, azok Oroszországhoz csatolását pedig a nyugatot támadó, Ukrajnát szinte nem is említő beszédében Putyin múlt pénteken nyilvánította ki. Igaz, később 

Oroszország arról nyilatkozott, hogy maguk sem tudják, ezt követően hol vannak a határaik.

Zelenszkij 8 kisvárost nevezett meg Herszonban, amelyeket most foglaltak vissza. Noha ezen állításokat nehéz megerősíteni, az egyik megnevezett településből, Davidiv Bridből az ukrán védelmi minisztérium videót is közzétett, ahogy ismét felhúzzák az ország zászlaját.

Az ukrán csapatok számos falvat visszafoglaltak a stratégiai fontosságú Dnyeper folyó mentén hétfőn, amit ukrán tisztviselők mellett az oroszokkal kollaboráló egyik vezető is megerősített.

Keleten az ukrán offenzíva nem állt le Liman elfoglalásával, hanem további területekről űzte el az inváziós sereget. Az orosz csapatok Donyeck és Herszon régióban is visszavonulásra kényszerültek az elmúlt napokban, és nem látni jelét annak, hogy képesek lennének feltartóztatni az ukrán offenzívát.

Szerdán az ukrán hadsereg azt közölte, hogy mintegy 10-20 kilométerrel sikerült arrébb tolniuk a frontvonalakat, miközben Herszonban a visszavonuló oroszok különböző infrastrukturális létesítményeket és lakóépületeket aknáztak alá, de az ukrán offenzívát a hidak megrongálásával is igyekeznek lassítani és tartalék lőszereiket is megsemmisítik menekülés közben – írja a Reuters.

Putyin a tervek szerint kedd este írhatta alá a négy ukrán régió formális annektálásáról szóló törvényeket, noha 

a hódítást sem Ukrajna, sem a nyugati hatalmak nem ismerik el.

Oroszország egyébként egyik tartományt sem ellenőrzi teljes mértékben, így a Kreml későbbre ígérte, hogy elárulja, mely területekről is van szó, amelyekről azt gondolja, hogy Oroszország részei.

A hadiszerencse elpártolását a területek hivatalos elcsatolásával és mozgósítással megfékezni kívánó Moszkva törekvései egyelőre nem hoztak változást a frontvonalon. Szergej Sojgu hadügyminiszter ugyan kedden elmondta, hogy a tervezett 300 ezerből már 200 ezret mozgósítottak, ám talán ennél is többen vannak azok a katonakorú orosz férfiak, akik inkább elmenekültek az országból.

Az orosz hadügyminisztérium által kedden közzétett téréképek gyors visszavonulásról tanúskodnak mind a keleti, mind a déli fronton. Noha az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása nem említette a területvesztést, a korábbi térképeknél kisebb terület volt látható a térképeken, amelyek az orosz ellenőrzés alatt álló részt mutatták.

Gyenisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője és egykori piramisjáték szervező szerint Kreminna városánál igyekeznek kiépíteni a védelmi vonalakat az orosz csapatok, miután hátrálni kényszerültek.

Mindeközben Joe Biden amerikai elnök arról tájékoztatta Zelenszkijt telefonon, hogy az Egyesült Államok további fegyvereket küld Ukrajnának 625 millió dollár értékben, ami között HIMARS-rendszerek is lesznek. Az amerikai orosz nagykövet szerint ez azonnali veszélyt jelent Oroszországra nézve.

 

ukrán offenziva orosz menekülés orosz-ukrán háború Volodimir Zelenszkij
Kapcsolódó cikkek