Parkolás és elszabadult indulatok

Nem épülnek meg az ígért P+R parkolók a baloldali vezetésű II. kerületben, a fővárosi parkolási rendszer átszabása viszont meglehetősen felkorbácsolta az indulatokat Buda legnagyobb kerületében. Karácsony Gergelyék átgondolatlan parkolási reformjának káros hatásait utólag vizsgálná meg az intézkedéseket szavazatával támogató Őrsi Gergely polgármester. Gór Csaba szerint a zónabővítés megszavazása előtt kellett volna gondolkodni.

2023. 02. 06. 19:47
null
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A II. kerület sem járt sokkal jobban az új zónák bevezetésével. Semmilyen könnyítés nem történt, csak pár utcával arrébb került a baj – foglalta össze lapunk megkeresésére a parkolási reform következményeit Gór Csaba (Fidesz–KDNP) II. kerületi önkormányzati képviselő. 

Elmondása szerint olyan indulatokat vált ki az emberekből az új zónabővítés, ami nemegyszer fizikai inzultusokba torkollik, gumikat szúrnak ki, elszabadulnak az indulatok. Erre a jelenségre a polgármesternek az a válasza, hogy majd szakértőkkel megvizsgálja, mit lehet tenni. 

– Egy felelős vezetőnek viszont az új parkolási rendszer megszavazása és bevezetése előtt kellett volna ezeket megvizsgálni – vélekedett Gór Csaba. 

Mint megírtuk: Budapest külső részeit bünteti a Karácsony Gergelyék által bevezetett új parkolási rendszer, amelyet szeptembertől vezettek be a fővárosban. A parkolási díjakat radikálisan megemelték, a fizetős zónákat pedig bővítették, ami újabb problémákat okozott városszerte, így a II. kerületben is. Az új rendszer bevezetését a kerület baloldali polgármestere, Őrsi Gergely (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) is megszavazta.

Gór Csaba szerint az egyetlen megoldás az lenne, ha a kerületben nekiállnának végre a P+R parkolók megépítésének. Mint mondta, az agglomerációból érkező ingázók a fizetőövezet előtt fognak megállni, ez pedig most a törökvészi városrészt terheli a legjobban, így az ott lakóknak reménytelen megállniuk a saját házuk előtt. 

– Nagyon rossz megoldás született, és ameddig nem kezdenek el a P+R kapacitás növelésével érdemben foglalkozni, addig nem is várható, hogy a helyzet javulni fog 

– értékelte a helyzetet a képviselő. 

Emlékeztetett: a választási kampányban az volt a balliberális polgármesterjelölt ígérete, hogy nyolcszáz parkolóhelyet alakít majd ki Hűvösvölgyben, de ennek se híre, se hamva. – Őrsi Gergely polgármester azt ígérte, nem fog várni senkire, de ezt az ígéretét sem sikerült eddig betartania – mondta. 

Gór Csaba elmondta: amíg nem kezdődik meg az új parkolóhelyek kialakítása, addig is olyan apró módosításokra tettek javaslatokat, hogy például az önkormányzati és a szociális intézményekben dolgozók kapjanak ingyenes parkolási lehetőséget a saját munkahelyüknél. Erre azért van szükség, mert a fővárosi zónabővítés következtében az önkormányzati alkalmazásban álló munkavállalók parkolója is fizetős lett.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.