Az iráni Forradalmi Gárda a saját internetes oldalán adott hírt arról, hogy pénteken a Perzsa(Arab)-öbölben lefoglaltak két görög olajszállító hajót egy nappal azután, hogy Athén segített az amerikaiknak elkobozni egy iráni tanker olajrakományát. 

A lépést a görög külügyminisztérium kalózkodásnak minősítette – ahogy egyébként Teherán is a saját olajrakománya lefoglalását. 

Emiatt be is hívatták az iráni külügyminisztériumba az Egyesült Államokat képviselő svájci követet, és diplomáciai tiltakozást nyújtottak át neki.
Az athéni közlemény szerint „fegyveresek ejtették foglyul a hajók legénységét”, és a hajók elfoglalása tovább élezi majd a feszültséget az és Irán között. Követelik a hajók és a legénység azonnali szabadon engedését. A hajók nevét a gárda nem közölte, ahogyan azt sem, milyen szabálysértést követtek el, ami indokolná a lépést. Az egyik valószínűleg a Delta Poseidon, amelynek a tervek szerint június 10-én kellett volna megérkeznie a görögországi Agio Theodoroi kikötőjébe, a másik pedig a Prudent Warrior, amelynek az Egyesült Arab Emírségek és Fudzsajrah volt a célállomása.
A válaszlépést kirobbantó iráni tanker kálváriája egyébként hét napja kezdődött. 

Gathering Of One Hundred Thousand Supporters Of Iran's Supreme Leader
Fotó: Morteza Nikoubazl / NurPhoto via AFP

 

A Pegas orosz zászló alatt hajózik, és eredetileg lefoglalták a görög hatóságok az ukrajnai háború miatt kivetett uniós szankciókkal összefüggésben, 

de később bejelentették, hogy a tanker szabadon távozhat. Az amerikaiak azonban az Irán ellen érvényben lévő nemzetközi szankciók megsértésére hivatkozva kobozták el a rakományt.