2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Radar

Radar - Magyar katonát temettek Kárpátalján

A TV2 stábja a háború sújtotta Ukrajnában forgatott, ahol egy magyar katona temetésén készültek megrázó felvételek. Az elhunyt testvére egy nap eltávot kapott, a frontról érkezett a búcsúztatóra. A stáb annak is utánajárt, hogy vajon valóban vasúti vagonokban tárolják-e a halott katonákat.

  • Radar - Magyar  katonát temettek Kárpátalján

Domszky László exluzív felvételeket készített a háború sújtotta Kárpátalján. Első útja Szürtére vezetett, ahol éppen egy elesett kárpátaljai magyar katonától vettek bajtársai és családja végső búcsút.

A felvételeken Bobik Romant a háborúban elesett magyar katonát bajtársai vállukon viszik utolsó útjára. Testvére, Viktória egy nap eltávot kapott a frontról, hogy elbúcsúzzon tőle.

A fiatal katona temetésére a halálát követő harmadik hónapban került sor, ami egész jónak számít a háború idejében, sokakat már régóta nem találnak.

A hírek szerint, most épp befagyott a front, megállt az orosz előrenyomulása, de ez nem azt jelenti, hogy megáll a pusztítás. Ukrajna energetikai bázisai állandó támadás alatt vannak.

Viktoria elmondta, hogy a fronton néha állandó tűz alatt vannak, amikor épp nem, akkor van idejük tisztálkodni, és élelmiszerellátásban sincs gond.

A hivatalos hírforrások szerint eddig 12 magyar áldozata van a fegyveres konfliktusnak.

A háborús állapotok miatt nem minden katona kapja meg a végtisztességet. Az emberek tartanak a megtorlástól, ezért félnek beszélni a katona veszteségekről.

A kárpátaljai katonákat, függetlenül attól, hogy hol teljesítettek szolgálatot hősi halottként tartják számon. A háborúnak még koránt sincs vége, így a férfiak és nők toborzás továbbra is folyik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!