Az M3-as metró teljes vonalának sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes átadása hétfőn 10 órakor kezdődött. Az eseményt megnyitó ünnepi beszédek után volt lehetőségük a vendégeknek arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, valamint megtekintsék a felújított állomásokat. Ennek figyelembevételével bizonyára elfogadható, ha üzemkezdettől még nem járhatott teljes vonalon a metró – írta a Világgazdaság megkeresésére a BKV Zrt., amely összességében egyik kérdésünkre sem válaszolt érdemben.

M3, metro, szakasz, felújátott, 
Vémi Zoltán / Világgazdaság
Senki sem tudta pontosan, mikortól köszönti az utasokat a Nyugati pályaudvar állomás.
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Mint megírtuk, bár a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV folyamatosan kommunikálta, hogy hétfőn csak délutántól jár a teljes vonalon az M3-as metró, sokan ezt nem vették figyelembe, és a reggeli csúcsban, meglepődve tapasztalták, hogy pótlóbuszra kell szállniuk, így a vállalat Facebook-oldalát elárasztották a dühöngő utasok. Ez persze alapvetően nem a BKK hibája, az viszont aligha eredményes kommunikáció, hogy a „délután” pontosítása még hétfőn napközben sem történt meg, így az utasoknak fogalmuk sem volt arról, mire számíthatnak.

Több olvasónk is jelezte, hogy a BKK alkalmazottai reggel körülbelül 15 órát mondtak az utasoknak, a vállalat az egyik hozzászólásban Facebook-oldalán délelőtt már 14 órát írt, míg Karácsony Gergely a szelfije mellé 13 órát jósolt – végül a főpolgármesternek lett igaza.

Ez azonban így aligha méltó tájékoztatás, hiszen ne feledjük, a vonalon egy napon többen utaznak átlagosan, mint a MÁV járatain az egész országban.

Arra voltunk tehát kíváncsiak, hogy mi az oka a 13, 14 és 15 órára ígért átadási időpontnak, illetve nem lett volna-e logikusabb külön napra szervezni az ünnepséget, és akkor már üzemkezdettől teljes vonalon közlekedhetett volna a metró – tegyük hozzá, az északi és a déli szakasznál, illetve a belvárosi rész külön átadott állomásainál ugyanúgy délután volt a nyitány.

A BKV válaszában a fent idézett bekezdésen túl csupán annyit írt, korábbi közleményében jelezte, „hétköznaponként újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár az M3-as metró március 20-a, hétfő délutántól. A Nagyvárad téren és a Lehel téren még tart a felújítás, ezért ezeken az állomásokon nem állnak meg a szerelvények, a lezárt állomások környéke pótlóbusszal és egyéb járatokkal közelíthető meg”.

Ezt a tényt egyébként nem is vitatta senki.

Tisztázta a MÁV, meddig fogadják el a Budapest-bérleteket az intercityken

Megvárja a MÁV az M3-as metró Nagyvárad téri és Lehel téri megállójának átadását, ami jó hír azoknak, akik Budapest-bérlettel utaznak a Nyugati pályaudvar és a Ferihegy vasútállomás között.