2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Kevés a magyar bíró és ügyész a romániai bíróságokon

A romániai magyarság számarányához képest alacsony a romániai igazságügyi rendszerben dolgozó magyar bírák és ügyészek száma, ezért a bukaresti magiszterképzésben külön helyeket kellene biztosítani a magyar felvételizők számára - írta a Krónikaonline.ro hivatalos adatokat idézve és a rendszert ismerőket megszólaltatva.

  • Kevés a magyar bíró és ügyész a romániai bíróságokon

A Ritka az erdélyi bíróságokon a magyar szakember, mint a fehér holló című cikkében az erdélyi magyar közéleti portál azt írta, hogy Romániában egy százalék körüli a magyar anyanyelvű bírák és ügyészek száma, miközben a magyarság részaránya a romániai összlakosságon belül a hivatalos statisztikák szerint hat százalék körül van. Klaus Iohannis államfő nemrég 101 bírót és ügyészt nevezett ki, de közöttük egyetlen magyar nevű szakembert sem találni - emlékeztet a cikkíró.

A romániai törvényszékek és bíróságok honlapján található adatok alapján „a három székelyföldi megyében is lehangoló a helyzet” - áll a cikkben. Eszerint a Maros megyében dolgozó 27 bíró között egyetlen magyar nevet sem találni, de Hargita és Kovászna megyében is csupán hármat-hármat, Bihar, Szatmár, Kolozs, Arad megyében még ennyit sem.

A bírósági jegyzők között is kevés a magyar, és a cikkíró szerint "az sem véletlen, hogy a bukaresti kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ-nek éppen az igazságügyi minisztériumban nincs magyar államtitkára vagy más tisztségviselője".

Az Országos Bíró- és Ügyészképző Intézetben nem tartanak fenn helyeket a nemzeti kisebbségek számára, így ritkán jutnak be magyarok.

Fodor Péter bíró, a Hargita Megyei Törvényszék szóvivője a Krónikának elmondta: a kétéves magisztrátusképzőbe szigorú a felvételi vizsga, 40-60 jelentkező van egy helyre, és magyarként annak van esélye bejutni, aki magas szakmai felkészültsége mellett tökéletesen beszél románul.

„A székelyföldi ügyvédi kamarákban dolgozó magyar ügyvédeknek nem a szakmai felkészültségével, hanem a nyelvtudásával vannak gondok. Bírósági tárgyalásokon tapasztaljuk, hogy milyen helytelenül beszélnek egyesek románul. Ilyen nyelvtudással esélye sincs bekerülni a bírói testületbe egy magyar jogásznak” - idézte a portál a törvényszéki bírót.

Sztranyiczki Szilárd jogász, egyetemi docens, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánhelyettese a Krónikának elmondta: egy 2021-es felmérésen a romániai bírák és ügyészek 1,2 százaléka vallotta magát magyarnak, és azóta romlott az arány.

Elismerte, hogy a magisztrátusképzőbe nehéz bejutni, de szerinte nem lehetetlen, és a kolozsvári jogászképzés egyik fő feladatának tekinti, hogy több magyar jogász végezzen a bukaresti intézetben.

Ezért a Sapientia kolozsvári karán tíz éve indult jogászképzés keretében a főbb tárgyakat románul tanítják, és van hozzá magyar nyelvű segédanyag is. A legjobb diákokat a magisztrátusképzésre is felkészítik, egy végzősük már bejutott a bukaresti intézetbe.

„A diákjainkat román bírák és ügyészek is oktatják: új megközelítésből és nagy szigorral próbáljuk kiképezni azt a magyar jogászréteget, amely a közeljövőben pótolni tudja a román igazságszolgáltatásból hiányzó magyar szakembereket” - nyilatkozta a Krónikának Sztranyiczki Szilárd.

Hozzátette: ahogy a rendőrképző intézetekben külön helyeket tartanak fel a nemzeti kisebbségeknek, a bíró- és ügyészképzésben is hasonló megoldásra van szükség.

„Ez politikai alku tárgya kell legyen! Ha a magyarok lakta erdélyi településekre kihelyeznek magyar anyanyelvű rendőröket is, akkor hasonló indíttatásból magyar bírákra és ügyészekre is szükség van” - idézte a portál a kolozsvári jogászt.

Borítóképünk illusztráció, fotó: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!