Súlyos vádakkal illette Ukrajnát Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong, aki szerint Kijev arra törekszik, hogy atomfegyvereket szerezzen be – írta a KCNA állami médiára hivatkozva a Reuters. 

Fotó: AFP

A kijelentését arra alapozta a rezsim egyik legbefolyásosabb szereplőjeként ismert Jodzsong, hogy Ukrajnában egy online indított petíciót már több mint hatszázan írtak alá, azt követelve, hogy Kijev mihamarabb szerezzen be atomfegyvereket. Minderre azt követeően került sor, hogy Moszkva bejelentette: megállapodást kötött Fehéroroszországgal, hogy taktikai nukleáris fegyvereket helyezzen el a területén.

Az észak-koreai diktátor húga szerint a petíció mögött maga Volodimir Zelenszkij ukrán elnök áll, amit alátámaszt az is, hogy az elnöki hivatal honlapján tették azt közzé. Kim Jodzsong szerint Zelenszkij saját országa sorsával hazardírozik. Az ukrán hatóságok „gyógyíthatatlan megalomániában szenvednek”, azt hiszik, legyőzhetik Oroszországot. 

Ezzel létüket fenyegető nukleáris katasztrófát idézhetnek elő – tette hozzá az észak-koreai vezető húga, aki az Észak-Koreát vezető Munkáspárt központi bizottságának alosztályvezetője.

Hangsúlyozta, hogy az ukrán tisztségviselők több esetben is nyíltan hangoztatták nukleáris ambícióikat, egyebek között a tavalyi müncheni biztonságpolitikai konferencián. Óva intette Ukrajnát attól, hogy az Egyesült Államok általi védelemre hagyatkozzon.

Ha Zelenszkijék arra alapoznak, hogy elkerülhetik Oroszország megsemmisítő hatalmas tüzét abban az esetben, ha bemenekülnek az amerikai nukleáris védernyő alá, amely egyébként már több helyen lyukas, akkor rossz úton járnak, a halálba vezetőn

– mondta.

Kijev hivatalosan nem reagált Phenjan vádjaira, ám a Reuters szerint legkevesebb 25 ezer aláírásra van szükség ahhoz, hogy az elnöknek hivatalosan reagálnia kellene a petícióra. 

Kenyeret rakétáért: Oroszország élelmiszerrel fizetne az észak-koreai fegyverekért

Egy szlovák férfi közvetíthet az oroszok és az észak-koreaiak között.